Különleges ajándék

Mesélő: Hol volt hol nem volt, egy távoli, dimbes-dombos vidéken élt egy öreg fafaragó, akit

Élinek hívtak. Kedvenc időtöltése a faragás volt, és olyan gonddal és szeretettel készítette el

alkotásait, hogy kis famanói nemcsak élethűek voltak, de életre is keltek. Az ő háza a

legmagasabb dombon állt, de elég közel ahhoz, hogy láthassa és hallhassa a famanókat, akiket

készített.

Egy reggel Pancsinelló, a kis famanó jókedvűen kelt fel, kilépett a házból, integetett

készítőjének, és ezt mondta:

Pancsinelló: Gyönyörű napunk van, Éli!

Éli: Vedd úgy, hogy ez egy ajándék!

(Pancsinelló kinyitja postaládát és megtalál egy szép csomagot)

Pancsinelló: Hűha, ez meg micsoda? Csak nem ajándékot kaptam? (Gyorsan kicsomagolja.)

Egy kalapács! Nagyon szeretem a kalapácsokat! De vajon ki adhatta?

Mesélő: Kinézett az utcára, jobbra is, balra is, de senkit sem látott. Nem messze, egy másik

házikóban Lukács, Pancsinelló barátja is ugyanezt kérdezte magában:

Lukács: Ki adta nekem ezt a gyönyörű ajándékot? Egy ecset, meg egy festékkészlet! De

vajon ki tudhatta, hogy én úgy szeretek festeni?!

Mesélő: Fafejű és Forgács Lukács szomszédságában éltek. Ők meg az ágyuk szélén találtak

ajándékokat.

Forgács: De szuper! Köszi, Fafejű!

Fafejű: Nem tőlem van. (Felemeli az ajándékát.) Ezt te adtad nekem?

Forgács: Én ugyan nem. De bontsuk már ki őket!

Fafejű: Varrókészlet! Úgy szeretek varrni!

Forgács: Nézd csak, egy új fakanál! Szerinted ki adta nekünk az ajándékokat? Fafejű: És

vajon miért adta?

Polgármester: Nézd már, egy vödör kisseprűvel Nagyon szeretek tisztogatni. Mert amikor

még kicsi voltam...

Polgármeserné: Na, én meg nem. Ki nem állhatok takarítani. Úgyhogy ez az ajándék

biztosan neked szól!

Polgármester: Ez viszont neked!

Polgármesterné: Egy könyv! – Történetek kismanóknak. Még ilyet! Kitől lehet?

Polgármester: Fogalmam sincs (elnéz oldalra). De látok odalent néhány kis famanót, akinek

jól jönne most egy mese.

Mesélő: Egy nagyon fáradt famanó-család volt odalent. Az apuka és az anyuka egy kocsinak

támaszkodott. A három vacogó, szomorú kicsi pedig a kocsi hátuljában bújt meg. Mire a

polgármester és a felesége leért hozzájuk, néhány famanó már körülvette őket. Ugyanis

Pancsinelló, Lukács, Forgács és Fafejű behozta az ajándékát a faluba, azt remélve, hogy

megtalálják az ajándékozót. Amikor azonban meglátták a kocsit, lepakolták az ajándékokat,

és már el is feledkeztek róluk.

Lukács: Mi történt?

Apuka: Minden rosszul sült el. Az egyik kocsikerék eltört, miközben a hídon átjöttünk.

Amikor a kerék eltört, a kocsi megdőlt, és az összes ruhánk a folyóba esett. Az esőben

teljesen elázott az ennivalónk. Fáradtak és éhesek vagyunk, meg koszosak.

Lukács: Hová mentek?

Anyuka: Élihez jöttünk, nagyon messziről. De nem hiszem, hogy eljutunk hozzá. Túl

fáradtak vagyunk...

Pancsinelló: Igazán segíthetnénk nekik Élihez jutni!

Mindenki: Igen, segítsünk!

(Forgács próbálja levenni, de meg sem moccan.)

Fafejű: Majd én! (megfogja a kereket, de az széttörik)

Anyuka: Nagyon fázunk, és éhesek vagyunk

Fafefejű: Hát nekem vannak ruháim!

Polgármesterné: Én meg tudok főzni! Valaha főztem. Egyszer. Jó régen. Legalábbis

segítettem valakinek a főzésben. De azért megpróbálhatom...

Mesélő: De nem tudott ám főzni. Megégett kenyérrel és ízetlen levessel tért vissza. Forgács

ruhái pedig nem lettek jók. Ez így nem lesz jó, gondolta Pancsinelló. De nem tudta, mit

tehetne. Senki sem tudta. A család még mindig vacogott, és hangosan korgott a gyomruk.

Ráadásul a famanók elkezdtek vitatkozni egymással.

Forgács: Ehetetlen a főztöd!

Polgármesterné: A te kereked meg nem működik!

Forgács (Lukácsnak): Te meg még segíteni se próbáltál!

Lukács: Mert nem tudom, mit tehetnék.

Pancsinelló: Mi sem tudjuk. Pont ez a baj. Valami nem stimmel.

Lukács: Persze, hogy nem, de mit tegyünk?

Pancsinelló: Tudom már! Menjünk, kérdezzük meg Élit!

(Egy kört mennek, majd elérkeznek Élihez, aki fogadja őket)

Éli: Szervusztok, barátaim! Mit segíthetek nektek?

Pancsinelló: Egy utazó család téged akart meglátogatni, de eltört a kocsijuk kereke.

Éli: Tudom.

Forgács: A víz pedig elvitte a ruháikat.

Éli: Tudom.

Lukács: Az étel pedig teljesen el lett rontva.

Éli: Tudom.

Lukács: Tudod?!? Tudtál a kerékről, az ennivalókról meg a ruhákról?

Éli: Igen

Mindenki: Akkor miért nem segítettél rajtuk?

Éli: Segítettem. Odaküldtelek titeket.

Mindenki: Minket?!

Éli: Igen, titeket. Bevezettem őket a faluba, hogy segíteni tudjatok nekik.

Pancsinelló: Pont ez a baj, Éli. Szeretnénk segíteni, de nem tudjuk, hogyan. A kerék eltört, a

család még mindig fázik, és az ennivaló azóta is ehetetlen.

Éli: Úgy tűnik nekem, hogy mindenki tenni szeretne valamit, de senki nem azt teszi, amit

kellene

Forgács és Fafejű egyszerre: Micsoda?!?

Éli: Próbáljátok meg, hogy mindenki csinálja azt, amit a legjobban tud! Ugye vannak

ajándékaitok?

Pancsinelló: Igen, persze! Nekem van egy kalapácsom!

Forgács: Nekem meg fakanalam!

Fafejű: Én meg cérnát és tűt kaptam valakitől!

Lukács: Tőled kaptuk azokat az ajándékokat, Éli?

Éli: Használjátok az ajándékokat, amit adtam nektek! Ne azzal próbáljatok segíteni, amitek

nincs! Azt kell tennetek, amit a legjobban tudtok!

Mesélő: Hazafelé már sokkal jobban érezték magukat. Egyenesen oda mentek, ahol az

ajándékok hevertek. Pancsinelló fogta a kalapácsát, és a kocsira nézve boldogan nekilátott

megjavítani a kereket.

Forgács fogta a tűt és cérnát, elkezdett új ruhákat varrni. Fafejű nekiállt főzni az új fakanállal.

A polgármester letisztogatta a kocsit a kisseprűvel, Lukács meg kifestette az új ecsettel. Amíg

a család jóízűen megette a Fafejű főztjét, Forgács is elkészült az új ruhákkal. Közben a

polgármesterné felolvasott a gyerekeknek. De nem sokáig hallgatták, mert olyan fáradtak

voltak, hogy hamarosan elaludtak. A famanók megegyeztek, hogy másnap reggel megint

találkozni fognak, és elkísérik Élihez az utazókat.

Alighogy a nap felkelt, vidám famanók kis csoportja ment felfelé a domboldalon a csillogó-

villogó kocsival. Éli örömmel fogadta a kis társaságot.

Éli: Úgy látom, jó munkát végeztetek!

Pancsinelló: Bizony ám, Éli! Köszönjük az ajándékokat! Tudsz esetleg másról is, akinek

szüksége van a segítségünkre?...