2025. március 9., vasárnap

Hirdetések 2025. március 9-én

Köszönjük a mai úrvacsorához felajánlott jegyeket: a bort és a kenyeret református testvérünknek.

Alkalmainkat hirdetem:

– Az istentisztelet után a Hajnalcsillag kórus próbál.

– Kedden 17 órakor bibliaórát tartunk.

– Szerdán 18 órakor kezdődik a Tanítvány csoport következő beszélgetése.

– Csütörtökön 20.00 órakor a Meet felületen imaközösséget tartunk, hogy együtt fohászkodjunk megtérésért, bűnökből való szabadulásért.

– Pénteken 18 órakor az IFI csoport beszélgetésére kerül sor. Szeretettel várjuk a fiatalokat.

– Jövő vasárnap családi istentiszteletre várjuk a kicsiket és a nagyokat is.

Szeretettel tájékoztatom a gyülekezet közösségét, hogy templomunk 2000. június 18-án lett felszentelve. Ebből az alkalomból jubileumi ünnepségsorozatot tartunk, az egymással és a Lélekkel való közösséget szeretnénk hálaadással megélni. A jubileumi évben lesznek: koncertek, előadások, kiállítások, gyermekprogramok, irodalmi színpadi események. A közös hálaadó asztalhoz is várjuk a gyülekezeti tagokat. Április 13-én, a virágvasárnapi istentisztelet után közös ebédre kerül sor, szeretettel várjuk erre az ebédre a testvéreket, családokat, és mindenkit! A menü gulyásleves lesz és sütemények lesznek. Kérjük, hogy a közös ebédre iratkozzanak fel.

A böjti imafonal teljes anyaga az imakozosseg.hu honlapon található. Olvassuk napról napra a zsoltárokat és a személyes hangú imákat böjt csendjében! Az imafonal néhány példányban nyomtatásban is megtalálható a folyosói kis asztalon.

A héten a templomhoz tartozó kerteket is szeretnénk rendbe tenni .Csütörtökön du. 4 órától lombgyűjtésre hívjuk a testvéreket. Köszönjük segítségüket!

Kérjük a testvéreket, hogy adójuk egy százalékával támogassák az Új Református Templom Alapítványt. A Magyarországi Református Egyház technikai száma változatlan: 0066. Az alapítvány adószáma a faliújságon található. Köszönjük!

Az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten. (Zsidó levél 12. rész)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése