2025. március 16., vasárnap

Hirdetések 2025. március 16-án

Köszönjük a hittanos gyermekek és minden segítő szolgálatát a mai istentiszteleten.

Alkalmainkat hirdetem:

– Az istentisztelet után a Hajnalcsillag kórus próbál.

– Kedden 17 órakor bibliaórát tartunk.

– Csütörtökön 20.00 órakor a Meet felületen imaközösséget tartunk, hogy együtt fohászkodjunk megtérésért, bűnökből való szabadulásért.

– Pénteken 14.40-ker konfirmációs órát tartunk.

– Pénteken 17 órakor indulunk a résztvevőkkel böjti csendes lelkigyakorlatra Óbudavárra. Indulás a templom parkolójából lesz.

– Pénteken 18 órakor az IFI csoport beszélgetésére kerül sor. Szeretettel várjuk a fiatalokat.

Tisztelettel tájékoztatom a gyülekezet közösségét, hogy templomunk 2000-ben lett felszentelve. Ebből az alkalomból jubileumi ünnepségsorozatot tartunk, a sok áldást hálaadással megköszönni. A 25. jubileumi évet közösségi, Lélekkel átitatott eseményként szeretnénk megünnepelni. Lesznek koncertek, előadások, kiállítások, gyermekprogramok, irodalmi színpadi események. Közös hálaadó asztalhoz is várjuk a gyülekezeti tagokat. Április 13-én, a virágvasárnapi istentisztelet után közös ebédre kerül sor, szeretettel várjuk erre az ebédre a testvéreket, minden családot! A menü gulyásleves lesz és sütemények lesznek. Kérjük, hogy a közös ebédre iratkozzanak fel.

A böjti imafonal teljes anyaga az imakozosseg.hu honlapon található.

A következő családi istentisztelet április 13-án, virágvasárnap ünnepén lesz.

Április 5-én, szombaton hittanos-családos kiránduló napra készülünk, hogy baráti-testvéri közösségben jobban megismerjük egymást és a bátorító, megtartó közösség erejét éljük át. A kirándulás úti célja a szentbékkállai kőtenger. Szombaton de 9.00-kor indulunk a parkolóból. Várható hazaérkezés du. 3 óra.

Az Új Veszprémi Református Templom Alapítvány rajz- és fotópályázatot hirdet diákok és felnőttek részére „Az én hitem” címmel. Nagyon várjuk a pályamunkákat minden korosztályból. Az alkotások leadási határideje: március 30-a vasárnap. Korcsoportonként értékes jutalomban részesülnek a nyertesek.

Kérjük a testvéreket, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével is támogassák gyülekezetünket. Fontos tudnunk, hogy az egyházfenntartói járulék biztosítja a gyülekezet életét, mindennapjait, hiszen a gyülekezet olyan, mint egy nagy család, teljes egészében önfenntartó. Amit adunk egyrészt a közösségünknek, másrészt Isten dicsőségére adjuk.

Hálás szívvel köszönjük a lelkes segítő csapatnak, akik a múlt csütörtökön segítettek a templomhoz tartozó kertekben lombot gyűjteni.

Elhunyt Bényi Ildikó, evangélikus televíziós műsorvezető. Mi reformátusok is gyászoljuk, azt a tiszta hangot, aki a Reformáció programsorozatának egyik arca volt. Bényi Ildikó 55 éves volt.

"Az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten." (Zsidó lev. 12. rész)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése