2014. június 8., vasárnap

Konfirmáció

Pünkösd vasárnap ünnepi Istentiszteletre gyűltünk össze. Az igehirdetés szolgálatát Závodi Zsuzsanna végezte. A liturgiai szolgálatot a konfirmandusok végezték.
Az Istentisztelet alap igéje az Ap. csel. 2. 1-13. volt: "1Mikor elérkezett pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen. 2Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. 3Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre. 4Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak. 5Ekkortájt az ég alatt található mindenféle nemzetből való istenfélő zsidók tartózkodtak Jeruzsálemben. 6A zaj hallatára tömeg verődött össze, és teljesen elképedtek, mivel mindenki a tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket. 7Mindnyájan álmélkodtak és csodálkoztak: »Íme, ezek, akik beszélnek, ugye mindnyájan galileaiak? 8Hogyan halljuk hát mégis mindannyian a saját nyelvünket, amelyben születtünk? 9Mi, pártusok, médek, elamiták, Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, 10Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és a Cirene körüli Líbia részeinek lakói, a Rómából való jövevények, 11zsidók, prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.« 12Mindnyájan álmélkodtak, és csodálkozva mondták egymásnak: »Vajon mi ez?« 13Mások azonban gúnyolódva azt mondták: »Tele vannak édes borral!«"

Az igehirdetés szövege az alábbi volt: "Azt mondja Jézus: Szentlélekkel kereszteltettek meg. Ez Pünkösd első vasárnapja. Miért van szükség erre a különleges kapcsolatra? Mire való ez az ajándék? Mit lehet ezzel kezdeni? Jézus szíve összeforr a tanítványok szívével, s azt az ajándékot készíti az embernek, az Ő szíve összeolvad, az Ő lelke összeolvad az emberével. Együtt lehet, élhet az ember lelke az Ő lelkében. Együtt lehet, összetartozhat nagyon szorosan Isten és ember, Jézus Krisztus. És ennek pedig van egy nagyszerű következménye. Jézus azt mondja, hogy erőt kaptok. Ez lesz az ajándék, amit adok nektek és amit készítek. Erőt kaptok.

Ő elmondja, hogy mire fogják majd használni ezt az erőt és mire lesz való. Legyetek nekem tanúim, mondja Jézus. Legyetek tanúim Jeruzsálemben, Samariában és Galileában. Ez az erő amit Jézus Krisztus kínál, hitre való erő. Hiszen hinni Krisztusban olykor bátorság kérdése. Olykor bizalom kérdése. Vagyunk-e elég erősek bízni Krisztus szavában, vagyunk-e elég bátrak megbízni Jézus szavában és Jézus ígéretében. Rá merjük-e bízni magunkat. Jézus ezt az erőt kínálja, ami a hit ereje. Aztán erőt kínál a hitvallásra is. Annak megvallására, hogy a tanítványok élete az ember élete lehet a Krisztusé, lehet a Krisztushoz tartozni. Nem is olyan egyszerű vállalni a mi hitünket és vállalni a Krisztus követést.

A SZENTLÉLEK MINDIG KÖZÖSSÉGI TAPASZTALAT. KELL HOZZÁ A GYÜLEKEZET.

Mint ismeretes az emberek képesek a legostobább és sajnos a legrosszabb, legveszélyesebb dolgokért is lelkesedni. A puszta elbűvöltség és lelkesedés még nem feltétlenül az isteni dolgok bizonyítása. Hanem teljességgel emberi jelenség, izgató, de igen veszélyes is lehet. Az, hogy az ember lelkesedik még semmit sem mond azoknak a hatalmaknak a jellegéről, amelyek fellelkesítették őt. Ráadásul tudjuk, hogy a lelkesedés nem sokáig tart. Ezért mondja a Biblia, hogy vizsgáljuk meg a lelkeket.

A tanítványok lelkesedése szent lelkesedés, Legfőjj jellemzője, hogy mozgásba hozza az embereket.

A tűz és a szél képe kifejezni, hogy milyen elemi erővel hozza mozgásba a tanítványokat. Kifejezi azt, hogy a hit nemcsak az ember fejében történik. A fejben kezdődik, meg kell hallani, fel kell fogni Isten hívását, de le kell át kel áradnia a szívbe. Onnan pedig a kezekbe és a lábakba.

A hit azt jelenti, hogy az egész ember mozgásba lendül: szívével, fejével, szájával, kezével együtt...

A Szentlélek tehát az egész embert mozgásba hozza, ezért nem lehet őt élvezni, mint valami vallásos érzést.

A LÉLEK által létrehozott hit AKTÍV, SZEME VAN, FÜLE VAN, VILÁGOT ALAKÍTÓ DOLOG.

Azért nem igaz az a felfogás, amit néha megjelenik a köztudatban, hogy vannak a keresztyének és a többi ember. Vagy fordítva. A hit nem a világ peremére való, nem szekta, nem a bezárt ajtók mögé való. A szekuláris ember mintha elfelejtené, hogy a tanító, a szobafestő, a levéltáros, az orvos, a boltos az aki hittel él. A Szentlélek ajándéka az egész élethez nyert új megbizatás, a lényeg, az EMBER veszne el, ha bezárnánk a belső szobába, vagy az ideológiák fiókjába.

A SZENTLÉLEK LEGFŐBB CSODÁJA, HOGY ISTENI AJÁNDÉK. Nem lehet kiérdemelni, csak úgy megadatik. Az adomány, amelyet nem használok fel munkámban, elsatnyul a kezeim között. Az adomány ugyanis nem értem van, hanem másik másik javára kapom. A Szent Lélek - az erő Lelke. A Szent Lélek ad erőt a bűn elleni harchoz, a feladatok elvégzéséhez, a próbák elviseléséhez. Mi emberek olyan gyengék vagyunk, gyakran képesek lennénk megfutamodni a feladatok elől, és összeroskadunk a próbák súlya alatt. A Szent Lélek erőt ad, hogy nemet tudjunk mondani a bűnre, és igent tudjunk mondani Jézus akaratára, s így elvégezhessük a ránk bízott emberi és lelki feladatokat, hordozva keresztünket, amint Jézus Krisztus példájából láthatjuk.

Ezért fontos megélni, gyakorolni a keresztyén közösséget. A keresztyén gyülekezet nem klub, nem titkos társaság, hanem az egymás terhét vállaló testvéri közösség. A Biblia nem szólistáknak látja az egyes keresztyéneket, hanem egy nagy zenekar tagjainak. Illetve, ahogy Pál apostol is mondja. Krisztus teste vagytok. A szem nem élhez az izom nélkül és a kéz nem élhet csontok nélkül.

A SZENTLÉLEK ÉLTETI KRISZTUS TESTÉT. Ebben a közösségben tanuljuk meg, hogy a keresztet a feltámadás követi, hogy a terheinket nem egyedül hordozzuk, hogy a hálaadásnak mindig ideje van, hogy az áldozathozatal nem lehangoló dolog, hogy a Szentlélekkel többre leszünk képesek gyülekezetünkért.

Ahol Isten Lelke jelen van, ott szolgálatra kap az ember indíttatást. Ez a keresztyén ember életének küldetése: a kapott áldásokat tovább kell adnia! Ez kiváltság, ez boldogság. Ámen"


Az igehirdetést követően került sor a konfirmációi fogadalomtételre.

A fogadalomtétel után Nagy Károly felnőtt konfirmandus mondta el a választott vezérigéjét.
A konfirmáltak személyes áldásban részesültek.
A gyülekezet nevében Velegi Ildikó gondnok köszöntötte a konfirmáltakat.
A presbiterek és a lelkészek gratuláltak a konfirmáltaknak.
A konfirmáltak nevében Gál Bálint köszöntötte a gyülekezetet Túrmezei Erzsébet "Ragyogjatok, szép csillagok!" című versével.
Az úrvacsorát és az áldást követően a konfirmáltak és családjaik közös csoportképet készítettek.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése