Az igehirdetés szolgálatát Papp-Szabó Szimonetta végezte. Az igehirdetés alapigéje a Márk 10. 14b-16. volt: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba. Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket."

Az Istentisztelet egyben hittan évzáró is volt, ezért az igehirdetést követően a hittanos gyermekek bemutatták rövid műsorukat egy elképzelt játékos hittan óra keretében.
A gyermekek műsorát követően a lelkésznő ismertette a hirdetéseket.
Istentisztelet végén valamennyi gyermek csokiszeletet kapott szorgalmas évközi munkájáért a hittan évzáró alkalmából.
Az Istentiszteletet követően a lelkésznő vezetésével az egész gyülekezet kisétált a Kálvin-kertbe, majd körbeállva és egymás kezét megfogva áldásában részesültünk.
Az áldás szövege ez volt:
"Áldja meg Isten a talpalattnyi földet, amelyet otthonodnak hívsz
Áldja meg Isten a kertet, amit művelsz és őrzöl
Áldja meg Isten a levegőt, ami átjárja tüdődet, és éltet pillanatról pillanatra
Áldja meg Isten a vizet, amely szomjadat oltja és felüdít
Áldja meg Isten a jóízű gyümölcsöket, az ételeket, amelyek táplálnak
Áldja meg Isten a könyveket, gondolatokat, amelyek rád találnak
Áldja meg Isten a szeretteidet, amiért gondoskodnak rólad
Áldja meg Isten tanítóidat, mestereidet neked adott bölcsességükért
Áldja meg Isten útitársaidat a megélt hit zarándokútján
Áldja meg Isten dolgos kezedet, értelmedet és figyelmedet
Áldja meg Isten a párnádat, amelyre éjjelente lehajtod a fejedet
Áldja meg Isten Életre születésedet és otthonra találásodat Őnála
Áldjon meg Isten, hogy áldhasd és magasztalhasd őt mindörökké!
Ámen"
Ámen"


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése