Jónás akarok lenni!

Az igehirdetés elhangzott 2025. november 30-án, advent első vasárnapján. Igehirdető Németh Ábel.

Lekció: Jónás 1.

Txt: Jón 1,15-16

"Azzal fogták Jónást, és beledobták a tengerbe; a tenger pedig lecsendesedett. Ezért az emberekben nagy félelem támadt az ÚR iránt; áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az ÚRnak."

Kedves Testvéreim!

Ha azon a szón gondolkodunk, hogy csend, sokminden eszünkbe juthat. Eszünkbe juthat egy szülő vagy tanár intése, hogy csend legyen. Eszünkbe jut a vihar előtti csend, és eszünkbe juthat egy zsúfolt, zajos nap után az otthonunk békéjébe, csendjébe való hazaérkezés.

Idén adventben prédikációsorozatunk témája: Csend a Bibliában.

Amikor a Bibliában a csendhez kapcsolódó fontos pillanatokról beszélünk, a csendnek mindig Istenhez van köze. Istenre mutat, hozzá vezet, őróla szól, üzen.

Jónás könyvét bizonyára mind ismerjük jól. Ha másról nem, a nagy halról, amely elnyeli őt. Pedig nagyon fontos mindaz, ami a nagy hal érkezése előtt történik.

Jónás feladatot kap. Egy üzenetet: Menj el Ninvébe, a nagy városba, és prédikálj ellene, mert feljutott hozzám gonoszságának híre! Ilyen egyszerű. Nem lehet ezen semmit sem félreérteni. Van olyan, hogy keresztyén emberként elbizonytalanodunk, nem tudjuk merre menjünk, és végül félreértjük Isten akaratát. Ez a helyzet nem ilyen. Nem az a mondat, hogy talán jó lenne Ninivébe menni, mert nagyon gonosz város az. Egyértelmű, hogy mit kell tenni, és Jónás dönt, és tudatosan, határozottan az ellenkező irányba indul. Menekül az Úr elől. Nem is nagyon mehetne messzebbre. Isten elől azonban nem tud elmenekülni, jön a vihar.

Kedves testvéreim. Nehéz történet ez, nehezen tudunk megbirkózni vele, kemény eledel, ahogyan Pál apostol fogalmaz. A hittanos ének is próbál kibújni alóla: „Jaj, Jónás nem szeretnék lenni, mert a nagy hal szája lesne rám”. Bizony nem akarunk Jónások lenni, elrettent minket a próféta története. Arról szól ugyanis, hogy a bűnnek bizony vannak következményei.

Jónás bűne nem az, hogy hajóra száll, nem is az, hogy rossz irányba indul, hanem, hogy Isten elől menekül. Istentől elfordul. És nem az egész életéről szól beszélünk. Jónásból nem lesz sorozatgyilkos, nem rabolja ki a hajó utasait, nem válik gonosztevővé, de ettől még bűnben él. Mert Jónás bűne ez a hátat fordítás. Nem minden egyes dologban, csak egy bizonyos üzenettel kapcsolatban. Többen közülünk óvodás korunk óta énekeljük, hogy nem szeretnénk Jónások lenni, pedig sokszor azzá válunk: „Tudom, hogy ez van a Bibliában, de...” Könnyen kimondunk egy ilyen mondatot.

Ahogyan az élet viharai egyszercsak elkezdenek tombolni, Jónás elbújik, a szőnyeg alá akarja söpörni a problémát, de nincs akkora szőnyeg, ami alá befér egy egész vihar.

És ekkor, amikor már a pogány utasok rázzák fel, jön rá arra, hogy ez mind miatta van. Erre összeomlik. A pogányok csupán arra kérik, hogy imádkozzon ő is az Istenéhez, de ez neki nem megy. Nem találja hozzá a csendet, a nyugalmat. Mert kívül-belül viharban van. Amikor az emberélet elkanyarodik Istentől, akkor úgy érezzük, hogy esélyünk sincs a visszatérésre. Nem megy az imádság, a lábunk nem mozdul a templom felé sem. Olyanná válunk, mint Jónás. Jobb, ha beledobtok a tengerbe – ezt érezzük mi is.

Ebben a az elkeseredett pillanatban történik meg az, ami miatt most itt vagyunk. Elérkezik a csend. Lecsendesül a vihar, a hajó újra biztonságban, de mit is üzen ez a csend?

A hajó legénysége számára csoda, és a megtérés útja. Ujjonganak és áldozatot mutatnak be. A csendnek üzenete van. Az egyik üzenete az, hogy Jónás Istene, akit a tengert és a szárazföldet alkotta, valóban véget tud vetni a viharoknak.

Jónás számára valami más. Innentől nem ő a főnök, az élete nem a saját kezében van. Egy újfajta csend ez. Az Isten tenyerébe süllyedés csendje. Az „élek többé nem én” csendje. Az a csend, amit a hajó aljába bújva nem talált meg. Egy pillanatnyi csend ez csupán Jónás számára, hiszen utána jön érte a hal, hogy elvigye Ninivébe. Hogy visszaálljon az élete arra az útra, amelyet Isten szánt neki.

Kedves testvéreim!

Ebben az adventben együtt keressük a csendet. A teendők között, a készülődés között. De ehhez belül kell a csendet megtalálni. Bármennyire nem szeretnénk, mégis Jónássá kell válnunk, mert Jónás meglátja, hogy a vihar azért van, mert elfordult Istentől, és szembenéz önmagával, bűnös voltával. Persze nem kell addig várnunk, és olyan messzire menekülnünk, mint ahogyan ő tette. Istenhez mindig, újra és újra visszatérhetünk. Bűnbánattal elé járulva. Megvallva a zsoltárral együtt, hogy „egyedül ellened vétkeztem” (Zsolt 51,6). Ne féljünk Jónások lenni, mert a nagy hal nem büntetés. Az a bűnbocsánat. A megoldás, Isten segítő keze. Talán a hittanos ének is pontosabb lenne, hogy „Jajj, Jónás de szeretnék lenni, mert a nagy hal engem is kiment”.

Isten feladatot ad nekünk, terve van az életünkkel. Ebben az adventben, Krisztus érkezésére várva Isten mindannyiunkat csendre hív. Értünk nem csupán a nagy halat küldi az Úr, hanem egyszülött Fiát. Arra a csendre hív, melyben kimondhatjuk az imánkat. Amiben szembenézhetünk magunkkal. Csendre, amelyben felidézhetjük, hogy pontosan mit is üzen, üzent nekünk az Úr. Hogyan folytatódik a mondat, hogy indulj, menj. Hol a te Ninivéd kedves testvérem? És vajon arrafelé haladsz, vagy elfordultál az ellenkező irányba?

Advent az elcsendesedés ideje. Kezdjük azt bűnbánattal, Isten elé helyezve életünket, és elfogadva Istentől a bűnbocsánatot, egyúttal magunkhoz ragadva megváltó kegyelmét!

Ámen. /N. Á./