Az igehirdetés elhangzott 2025. november 9-én, igehirdető: Závodi Zsuzsanna.
Lectio: ApCsel. 14. 8-19.
Textus: ApCsel. 14. 14-15. és 22. versek
"Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak,15és így kiáltottak: Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonlóan emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. 22Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába."
Kedves Testvérek!
Pál és Barnabás már mint menekültek érkeznek meg Lisztrába. A közeli Ikónium városából forrongó és ellenséges hangulat közepette szöktek el. Lisztrában újra szélsőséges megnyilvánulással találkoznak, csak másként mint a szomszéd településen. Egy gyógyító csoda következtében áldozatot akarnak nekik bemutatni, mintha istenek lennének. A görög istenségek rangjára emelik őket, a tapsviharból sem könnyen keverednek ki. Aztán ahogy megérkeznek ellenfeleik, a sokaságot felhergelik, és Pált el akarják némítani. De erre később térjünk vissza.
Pál és Barnabás nem fél attól, hogy az evangélium meghökkentő, sokkoló, vagy éppen nem vált hatást vált ki azokból az emberekből, akik ezt hallgatják.
1. Az evangélium tanulsága, hogy ma túlságosan is igazodunk a világ rendjéhez, néma keresztyének, vagy éppen anonim keresztyének maradunk. Pedig az egyetlen üzenet és név amely megtartja életünket: Jézus. Lehetünk toleránsak a másként gondolkodókkal, lehetünk csendes imádkozók a hitetlenek mellett, de nem némák. A tolerancia nem azt jelenti, hogy lemondok a saját hitemről. A hitem sokkal inkább erőforrás és abban segít, hogyan bánjak azokkal, akikkel nem értek egyet. Pál a szélsőségek között is tudja hogyan forduljon oda azokhoz, akik hamis isteneket követnek. A két véglet: a csodálat, a hívő ember dicsőítése és a másik oldalon: a gyilkos indulat. Egyik sem Istentől való.
A babonás likaóniaiak először istennek nézik őket és áldozatokat készültek nekik bemutatni. Pál és Barnabás egészen kétségbeesetten ugranak az áldozatra készülők közé, hogy eloszlassák a félelmetes félreértést: ők nem istenek. A gyógyítást, nem a maguk dicsőségére tették, hanem az élő Úr nevének megismerésének érdekében.
Fontos mondat: „Mi is hozzátok hasonlóan emberek vagyunk” (14. vers). Nagyobb bajt, háborút hozna, ha elfogadnák ezt a gesztust. Mert a „kis” istenek, a hamis istenek hozzák az igazi háborút, az ilyen pozíció hajhászásának a vége mindig durva összeütközés és halál. Mennyi kisisten között élünk!
2. Csak Jézus békéje és keresztje képes kimosni szíveink gyökerei közül egyrészt a hamis imádatot, hogy a másik ember a megmentőm, de azt a mély félelmet is, hogy a másik elpusztítandó ellenségem.
Lisztában is Ikoniumban mind a kettővel találkozunk.
A történet vége, hogy Lisztába megérkeznek a zsidó vezetők Antióchiából és Ikóniumból és amolyan lincshangulatot szítanak. A tapsviharból egy pillanat alatt ökölháború lesz és Pált a városon kívül megkövezik. A sokat szenvedett Pál így fogalmazza meg mindennek a lényegét: „sok nyomorúságon át kell nekünk bemennünk az Isten országába”. A Károli fordítású Biblia nagyon szépen emeli ki ennek a nyomorúságnak a jellegét: sok háborúság által megyünk be az Isten országába.
Pál apostol a megbocsátás mértékéről tanít itt. Azt a jézusi mértéket állítja elénk, amikor nem vágunk vissza és nem követelünk semmit.
3. A megbocsátás veleje, hogy nem fájdalmat okozok, hanem elszenvedem azt. Jézus is ezt tette.
Nem győzök csodálkozni a történet folytatásán, miközben Pál apostol testét fájdalmas sebek borítják egy kis idővel később visszamegy Ikóniumba és Derbébe, a kövek városaiba, hogy erősítse a tanítványok lelkét. Pál nem vitatkozni akar, hanem szeretni.
A legvégén az embereket nem bele-veszekedjük a hitéletbe, hanem oda szeretgetjük a hithez – mondta Timothy Keller.
Csak az Isten felé való megnyílás végzi el bennünk, hogy egymás felé is megnyíljunk. Valahogy titkosan, misztikusan erről szól az apostol summája is: „Sok háborúság által megyünk be az Isten országába”. Az Isten országa iránti elköteleződés, a belső tudás, hogy „az Ő országába tartok” arra ösztönöz, hogy másokat is erre hívjak. Ez nem meg megnyílás nélkül, s a megnyílás nem megy sebek nélkül. Ahogy Pál és Barnabás nem adták meg magukat a siker igézetének, úgy nem adták át magukat a vereség-érzetnek sem. A Psalmus Hungaricus egyik sora szólaltatja meg ezt az életérzést:
Hogyha énnékem szárnyam lett volna,
Mint a galamb, elrepültem volna,
Hogyha az Isten engedte volna,
Innét én régen elfutottam volna.
Ez a sor azonban nem az utolsó Kecskeméti Vég Mihály költeményében, hanem így fejezi be: Az igazat te mindig megtartod, a kegyeseket megoltalmazod… nagy tisztességre ismét felemeled. (263. dicséret – régi énekeskönyv)
Ámen /Z.Zs./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése