Elmondok egy mesét egy kislányról, aki készült, hogy meglátogassa a nagymamáját. Felkészült az útra, a tarisznyájába tett szendvicset, innivalót, poharat, szalvétát, sőt még valami finomságot is, majd elindult.
Hamarosan találkozott egy emberrel, aki az út szélén üldögélt.
Olyan éhes vagyok, nem tudnál adni nekem egy kis ennivalót? - kérdezte ez az ember a kislánytól.
De igen! -hangzott a válasz. Szívesen adok egy szendvicset, sőt még egy tábla csokit is. És odaadta.
Megtehette, hiszen az övé volt, s a kislány jószívű kislány volt.
Ment tovább az úton. Egyszer csak egy idős emberrel találkozott.
Olyan szomjas vagyok! - mondta az idős ember. Nem tudnál adni nekem innivalót? Dehogynem! - mondta a kislány, és már oda is nyújtotta neki a vizes flakonját. Odaadta. Megtehette, mert az övé volt, s a kislány segítőkész kislány volt.
Már majdnem megérkezett a nagymamához, amikor egy kisfiú jött vele szembe.
Feltámadt a szél, és én úgy fázom, látom te jól felöltöztél. Nem tudnál nekem adni a rajtad lévő pulóverekből egyet?
S a kislány odaadta. Megtehette, hogy odaadja, mert az övé volt. És a kislány szívesen adott másnak is az övéből.
És ezt a mesét azért meséltem most el nektek, hogy elmondhassam valaki másnak a történetét is. Ez a történet nem mese lesz, hanem valóság. Egy olyan ember története, aki nagyon-nagyon szereti az embereket. Szeret minden kisgyermeket.
És ezért ő is odaadja azt, amivel rajtunk segíthet. amivel minket ment meg a bajból. Ti ismeritek ezt az embert, Jézusnak hívják.
Megmentett úgy, hogy ő nem ételt, nem italt, és nem ruhát, hanem az életét adta oda értünk. Megtehette, hiszen az övé. És ő odaadta, mert szeret. Elment a keresztre. A kereszt mindig erre emlékeztet bennünket. Jézus odaadta az életét értünk, mert szeret. S ezért nekünk már nem csak ebben a világban, hanem a mennyek országában is van otthonunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése