Máthé Attiláné Farkas Emese kalotaszegi írásos terítőit csodálhattuk meg. A művészi munkákat S. dr. Lackovits Emőke néprajzkutató mutatta be. Elhangzott 2025. június 15-én.
Református egyházunkban évszázadokra visszanyúló hagyomány, hogy a gyülekezetek tagjai különféle, többnyire liturgikus tárgyakat és textíliákat adományoztak egyházközségeiknek, amellyel hűségüket, elkötelezettségüket, szeretetüket óhajtották kifejezni. Különösen a hívek nő tagjai jeleskedtek az adományozásban, akik maguk által ékesített textíliákkal gazdagították egyházukat. Ezek a liturgikus célra készített textíliák külön értéket képviselnek, hiszen ezekhez nem lehetett bárhol hozzájutni, mert ezeket odaadással és szeretettel maguk az adományozó személyek és közösségek sajátkezűleg készítették, belevarrva tudásuk legjavát. Ebbe a jeles elődökkel rendelkező közösségbe, e kedves gyakorlatot folytatók sorába tartozik Máthé Attiláné Farkas Emese, aki a 20. század végén és a 21. század első felében immáron tizenhárom alkalommal adományozott gazdagon ékesített textíliákat tizenegy templomnak: 2008-ban Egeraljára, 2009-ben Kadarkútra szülei emlékére, 2010-ben Veszprémbe mind a nagytemplomba, mind a Kálvin parki új templomba, ugyanezen esztendőben Sólyba, 2011-ben Csöglére, fiatalon elhunyt lelkész bátyja, Farkas Csaba emlékére, aki itt volt lelkipásztor, 2017-ben Balatonalmádiba, a reformáció ötszázadik évfordulójára, 2019-ben az erdélyi Zselykre, ahol anyai nagyapja, Józsa Márton volt egykor a kántortanító, 2020-ban Herendre az új református templomnak, 2021-ben ismét a veszprémi Kálvin téri templomnak, 2024-ben sógornője Farkasné Molnár Klára kérésére Perőcsénybe a református templomba, majd ezt látva kérték meg, hogy a vámosmikolai gyülekezetnek is készítsen egy úrasztali terítőt, amely 2025-ben elkészült. Bátran elmondható, hogy Emese Asszony munkáját minden alkalommal megáldotta a Fennvaló, hisz őszinte szívvel, szeretettel és örömmel készítette minden alkotását, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni.
Máthé Attiláné Farkas Emese 1944-ben született Erdélyben, Szászrégenben lelkész család negyedik gyermekeként. Édesapja Farkas Jenő lelkipásztor, édesanyja Józsa Teréz kántortanító voltak, akik a négy kisgyermekkel a háború viharaiban menekülni kényszerültek. Először Balatonalmádiban, majd Sólyban, azután Görgetegen, végül Kadarkúton találtak otthonra, Emese Asszony gyermek és ifjúkora java részét itt töltötte. 1948 után nehéz időszak köszöntött a családra. Édesanyját, mivel a templomot és a kántorizálást választotta, kitették az iskolából. Édesapját, miután 1956-ban megakadályozta a kadarkúti lincselést, 1957-ben 9 hónapra Tökölre internálták, majd rendőri felügyelet alá helyezték. A családra nehéz idők köszöntöttek, de Istenben bízva mindezeket túlélték. Édesapja valóságos ezermesterré vált, aki minden munkát megragadott, amiben hűséges társa volt édesanyjuk, aki remek kertésszé képezte magát. Elmondható, hogy a kertészkedés öreg korukat is végig kísérte. A gyermekek taníttatása nem kevés akadályba ütközött, így Emese Asszony az érettségit követően egyetemre nem mehetett, de bakteriológiai szak-asszisztensi képesítést szerzett és nyugdíjba meneteléig laboratóriumi munkatársa volt a veszprémi Gyermekkórháznak, majd a NEVIKI-nek.
Emese Asszony gazdag ajándékot kapott a szülői házban: kitartást, akadályt nem ismerő életszemléletet, rendíthetetlen hitet, szorgalmat, példás munkavégzést, becsületességet, önzetlenséget, hűséget, áldozatvállalást, egyházához való ragaszkodást és mindezek mellett az Úr tehetséggel, igényességgel, valamint kiváló alkotókészséggel áldotta meg. Mindezek családi örökséggel is kiegészültek, hisz Józsa ágon unokahúga és nagynénje festőművészek. Ugyanakkor példaként állt előtte anyai nagyanyja, aki fiatalon özvegységre jutva a hét gyermekét keze munkájából, a megtanult és magas szinten művelt paplankészítésből nevelte fel, akire úgy emlékeztek unokái, hogy pihenésként is varrogatott.
Az egyháznak ékes textíliák készítésére és adományozására Emese Asszonyt az Isten dicsőségére való cselekvés késztette, amely számára a mai napig örömforrás, mindig megújuló erőt merít minden egyes díszes, liturgikus célra szolgáló textília elkészítésével. Amikor terítőt vagy úrasztali kendőt készít, akkor vele teljes hímzett együttest alkot meg, tehát szószék, könyvállvány (Biblia tartó), Mózes szék és harmónium letakarására való textileket is, amelyek szerényebb változatban, lévén kisebb a felületük, az úrasztali terítő mintakincsével megegyezően ékesítettek, jelezve összetartozásukat. Egy-egy ilyen együttes elkészítése hónapokat vesz igénybe. Az adományozás elhatározása belső indítékból fakad, egyszerű felajánlásként. Egyébként a hímzés már gyermekkorától foglalkoztatta, szívesen vett mindig varrótűt a kezébe. Gimnazista korában pedig első hímzett munkája édesapja Bibliájára egy könyvborító volt, keresztszemmel kivarrva. A rendszeres hímvarrásra az 1970-es években kapott késztetést, amikor szüleivel Erdélyben járva, az ott árult előnyomott terítőkből és párnákból vásároltak, majd édesanyja megmutatta és megtanította neki az alapöltéseket. Így első munkái hímzett díszpárnák és kisebb terítők voltak, majd a gyülekezet énekeskönyveire varrt könyvborítókat, ezt követően vállalkozott nagyobb munkákra. Először papírra előrajzolt mintákat használt. Első nagy munkáját pedig a „református szentasszony”, a kalotaszentkirályi Gere Istvánné Kispál Anna terve alapján készítette el, ezután azonban már maga is megpróbálkozott a tervezéssel, ami átgondolt, sikeres, jó ízlést, arányérzéket tükröző lett. Ezután minden alkotásának tervét maga készítette és készíti a mai napig. A magyar tájegységek hímzései közül elsőként és lenyűgöző élményként a kalotaszegi hímzőkultúrával találkozott, ennek alapöltéseit sajátította el és kitartó gyakorlással művészi szintre fejlesztette, amellyel a kalotaszegi hímzések magas szintű művelője, igazi mestere lett. Minden alkotásával rávilágít a meghatározó táji jellegre, de a történeti hagyományokra is. Zsűriztetett munkája a legrangosabb elismerést, hagyományos mesterremek minősítést ért el.
A kalotaszegi hímzés elkészítése kitűnő esztétikai és arányérzéket, rendkívüli pontosságot, fegyelmet, különös igényességet, valamint nagy technikai tudást igényel, amelyeknek Emese Asszony birtokosa. Ugyanakkor türelem is szükséges a nagy munkák megalkotásához, amivel ugyancsak nincs híján. Mintaszerkesztése, ékítményei harmóniát sugároznak és bár a hagyományos mintaelemeket alkalmazza, de egyéni, a funkciónak tökéletesen megfelelő tervezéssel, gazdag variációkkal. A kompozíció és a díszítmény minden munkáján összhangot sugároz, arányosság, igényesség, mívesség, stílustisztaság jellemzi. Alkotásai bár dús ékítményűek, de nem zsúfoltak, egyéni látásmódot tükröznek, tudása legjavát adva, de belevarrva lelki gazdagságát is.
A kiállításban látható terítők a kadarkúti, a veszprémi nagytemplomi, a veszprémi Kálvin parki új templomi (2 db), a balatonalmádii, a perőcsényi, a vámosmikolai templomoknak készültek, döntően piros színnel varrottak, de egy fehér és egy fekete is megtalálható közöttük. Egyetlen kék hímű terítő szerepel még, amelyet Emese Asszony Tamás fiáéknak felsőőrsi házába készített. A színekről annyit fontos mondani, hogy a piros a legünnepélyesebb, amit nagy ünnepeken használnak általában, míg a fehér az évközi vasárnapok és kisebb ünnepek színe, a fekete pedig a gyászé, ez kerül fel nagypénteken az úrasztalára.
Emese Asszony tervezéseire jellemző, hogy általában a liturgikus textíliák közepére kerülnek a rózsás, a dupla és cifra majorannás mintaelemek, rendkívül gazdag variációkban, kiegészülve szív vagy patkó elemekkel, uborkás és körtés motívumokkal, valamint tulipánokkal. A széleken körben hullámvonal alkotja a keretet, amit „fojónak” mondanak. A sarkokba karikó, pipa, kacskaringó, az S alakú horgas, a görginás ág és az átalakult gránátalma, a szilvamag kerül. A kalotaszegi hímzés mintakincsének megnevezését tehát a helyiek által ismert, a természeti környezetben megtalálható növényi elemek alkotják. Máthé Attiláné Farkas Emese minden egyes alkotásán megfigyelhető, hogy a textília közepén vagy rendkívül gazdag, változatos mintaelemekkel megalkotott rész különül el, vagy egy körülhatárolt, de üres rész látható amely a liturgikus textileken a középkortól megfigyelhető. Ez, mint az egykori kolostorkertekben, az Örökkévalóval történő kapcsolat kialakításának lehetőségét kínálják. Ezeken a textileken is a középső rész a szélektől minden esetben elkülönül. Bár a mintaelemek azonosak, de a felület kitöltése különböző, mivel ide, középre kerülnek az úrvacsora szent jegyei, ami kiemelt jelentőségű. Legkedveltebb mintaeleme Emese Asszonynak is a rózsa, amely az egyetemes művelődéstörténetben nem csak szerelmi, hanem szakrális jelkép is, a kalotaszegi hímzéseken leggazdagabb változata a tejesrózsa, a koszorút alkotó kisebbek pedig a kocsikerekesek. Egyszerűbb változat a tőtőrózsa, gazdagabb a csillagrózsa. A széleken egyszerűbb mintákat alkalmaz, dupla zsinórt, apró horgos, pipás, körmös, kacskaringós sorokat, a sarkokban és a szélközepeken pedig seprűs, pipás, bokrétás. leveles ágacskákat, egyszerű és dupla, valamint bokrétás majorannás, tulipános motívumokat, de töltelékelemként tyúkszemet és lyukas tyúkszemet. A textíliákhoz a kiváló alapanyagot Veszprémben, a színtartó hímzőfonalat pedig Erdélyben vásárolja meg. Emese Asszony szerénységére jellemző, hogy nevét semmilyen formában, se kiírva, se kezdőbetűkkel nem tünteti fel alkotásain. Annyit fontosnak tartok még megemlíteni, hogy minden alkotónak szüksége van a nyugodt, biztonságos háttérre, amit férfiaknak a feleségük, asszonyoknak a férjük biztosít és jelent. Emese Asszonynak ezt adja 60 esztendeje élete párja, Máthé Attila.
Amikor ezeket a hímzéseket szemléljük, mögöttük felsejlik a neves református építész zseninek, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának, a „Kiáltó Szó” társszerzőjének, a transzszilvanizmus atyjának, a marosvécsi találkozók lelkének, Kós Károlynak a Kalotaszegi krónika című munkája, Jankó János néprajztudósnak Kalotaszeg magyar népe tanulmánykötete, de a kalotaszegi gyönyörűséges templomok, mint a bánffyhunyadi, a magyarvalkói, a magyargyerőmonostori, a körösfői és sorolhatnánk tovább, de ezeknek a templomoknak belső tere is, a festett kazettás mennyezetekkel vagy a hímzésekkel zsúfolásig ékesített úrasztalával, padokkal, karzat mellvédekkel. Ott vannak mindezek mögött a színpompás viseletű gyülekezetek, fejedelmi megjelenésű fiataljaikkal, gazdag népszokásaikkal az élet szépségét, hitük megtartó erejét hirdetve. Emese Asszony ajándékozási kedvével, az örömszerzést szolgáló cselekedetével Istentől rendelt küldetését teljesítette és teljesíti a mai napig, bizonyítva, hogy Fentről kapott tálentumaival jól, sőt kiválóan gazdálkodott/gazdálkodik. Életének vezérfonala: „Egyedüli reményem, ó, Isten csak Te vagy…” (régi ék 276. az új 718.) és „ Csak vezess Uram végig és fogd kezem…” (régi ék 462, új 774.). Az Úr nem hagyta, nem hagyja el, áldásával vele van, hisz „Fényözön árad az igazra/ és öröm a tiszta szívűekre.” (Zsolt. 97;11.)
Megköszönöm megtisztelő figyelmüket és hálás szívvel köszönöm Závodi Zsuzsa nagytiszteletű asszonynak, hogy itt, e megszentelt helyen adott lehetőséget a kiállításra és Máthé Attiláné Farkas Emese munkásságának méltó bemutatására! Isten áldása legyen a gyülekezettel!
Kedves Emese!
Az Úr adjon még Neked sok, örömteli alkotásokban gazdag esztendőt, derűt, erőt, egészséget! Áldásával legyen mindig Veled és Szeretteiddel!
S. dr. Lackovits Emőke néprajzkutató
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése