Köszönjük a gyermekek és fiatalok szolgálatát a mai istentiszteleten.
Alkalmainkat hirdetem:
– Az istentisztelet után a Hajnalcsillag kórus próbál.
A Nagyhét és a Húsvét ünnepi istentiszteletei:
– Nagykedden Passióolvasással egybekötött bibliaórát tartunk 18 órai kezdettel.
– Nagycsütörtökön csendes istentisztelet lesz a templomban 18 órától.
– Április 18-án Nagypéntek ünnepén 9.30-tól istentiszteletet tartunk úrvacsorával.
– Április 20-án, Húsvét vasárnapján két istentisztelet lesz a templomban:
– 5.00-kor feltámadásköszöntő istentisztelet úrvacsorával.
– 9.30-kor ünnepi húsvéti istentisztelet úrvacsorával és az énekkar szolgálatával.
– Április 21-én húsvét hétfőn úrvacsorás istentisztelet lesz.
Tisztelettel tájékoztatom a gyülekezet közösségét, hogy templomunk 25 éve, 2000-ben lett felszentelve. Ebből az alkalomból jubileumi ünnepségsorozatot tartunk! Minden eseményre azért kerül sor, hogy Isten megtartó szeretetéről bizonyságot tegyünk! A programsorozatról bővebb tájékoztatást kaphatnak a testvérek a kijáratnál elhelyezett brosúrából.
A hitvalló közösség öröméről szól ez a nap is! Először, közvetlenül az istentisztelet után kerül sor az „Én hitem” kiállítás megnyitójára és mindazokat, akik rajzot vagy fotót készítettek a pályázat keretében az istentisztelet végén az Új Veszprémi Református Templom Alapítvány szép díjakban részesíti. Kérünk mindenkit, hogy nézzék meg ezeket a sokszínű és gazdag tartalmú képeket. Örülünk, hogy óvodások és felnőttek is készítettek egy-egy alkotást. A kiállítás megnyitója után pedig közös ebédre várunk mindenki akik regisztráltak, illetve jelentkeztek a templomi asztalközösségbe.
Amíg az ebédhez a templomba kerülnek az asztalok, és megterítünk, kérünk mindenkit, hogy ebben a szép időben a szabadtéri programokon vegyen részt. 11.00 és 12.00 óra között az udvaron Széder tál kóstoló lesz, a hajószínpad körül kézművesség és labirintus imaséta is várja az érdeklődőket. Természetesen beszélgetni is lehet az ebédhez való készülődés idején.
A jubileumi év alkalmából, a közösségi események megvalósulásához céladakozást hirdetünk. A következő hónapokban 8-10 megszólító, hitünkben, közösségünkben gazdagító program várja a gyülekezetet koncertekkel, gyerekprogramokkal, stb. Köszönjük adományaikat, akik Isten iránti hálából jó szívvel adakoznak.
Itt említjük meg, hogy a nyári napközis táborra már lehet jelentkezni.
Ezen az istentiszteleten köszönjük meg áldozatos és mindig szívből, szeretetből jövő szolgálatát Kató Márta presbiter asszonynak, aki Budapestre költözik. Hálát adunk azért, hogy sokszínű szolgálatával gazdagította gyülekezetünket és gazdag áldást kívánunk Márti és szerettei életére!
Köszönjük minden Testvérünk segítségét, akik a segítettek a környezetünk szebbé tételében, és a gyülekezeti ebéd megszervezésében, köszönjük a sok süteményt is, amelyet az ebédre felajánlottak.
Áldott, a saját életünkben is felragyogó húsvéti várakozást és ünnepet kívánunk minden testvérünknek!
A perselyes adakozásról ne feledkezzünk meg, az ige szavával hirdetem: „Aki bőven vet, bőven is arat, mert a jókedvű adakozót szereti Isten” (2. Kor. 9. rész)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése