Hóvihar az Alpokban

Hóvihar az Alpokban

(Hézser Gábor: Mindennapi és nem egészen mindennapi történetek)

Szereplők: Mesélő 1., Hadnagy, Tizedes, Katona 1. Szentgyörgyi Albert, Mesélő 2., 

Mesélő 1: Talán az első világháború elején történhetett, egy magyar század hadgyakorlaton volt az osztrák Alpokban. A fiatal hadnagy egy reggel felderítő őrsöt küldött előre a jégvilágba. Alig kelt útra a kis csapat, elkezdett sűrűn havazni. A havazás hamarosan hóviharrá vált. Az ítéletidő két teljes napig tartott az Alpok hegycsúcsain. A század nem kapott hírt a felderítőkről. A hadnagyot gyötörte a lelkiismerete, hogyan lehetett ilyen meggondolatlan, hogy a biztos halálba küldje ezeket a hegyet nem látott, tapasztalatlan alföldi fiúkat?! Eltelt három nap. Egyszerre csak ott álltak a felderítők a tábor szélén. Felindultságát leplezendő, katonás üvöltéssel kérdezte a hadnagy:

Hadnagy: Emberek, hát... mi történt magukkal?!

Tizedes: Jelentem hadnagy úrnak alássan... – bizony azt hittük, amikor kitört ez a hózivatar, hogy elvesztünk. Lábunkat is alig tudtuk mozdítani az irdatlan hóban... Hogy hol járunk, azt már senki sem tudta a hó miatt, ugye. Csak fehérség volt...

Hadnagy: És?! (sürgetve mondja) – beszéljen már, ember!

Tizedes: Hát akkor az történt, jelentem hadnagy úrnak alássan..., hogy ez a katona – (rábök a

mellette álló katonára) – benyúlt a zsebébe...

Katona 1: (A mellette álló tényleg belenyúl a zsebébe és lengeti a kezében lévő térképet!)

Hadnagy: A lényeget, ember, a lényeget! – (kiabált a tiszt)

Tizedes: Igenis! Jelentem, abban a zsebben volt egy térkép ott... Ettől úgy megnyugodtunk, hogy sátrat vertünk, hát nem volt az ám könnyű abban a hóviharban, és letáborozva kivártuk, amíg elvonult ez az osztrák idő a fejünk felől... Aztán meg felkerekedtünk, és hadnagy úrnak jelentem alássan, mostan meg itt vagyunk mind valamennyien...

Hadnagy: Jól csinálták, tizedes. Látszik, hogy az őrmester legalább térképet olvasni megtanította magukat! (A hadnagy kinyújtja a kezét a szakadozott térkép után és böngészni kezdi.)

Mesélő1.: Kicsit megvonaglott a hadnagy arca, amikor a tépett papírra pillantott, mert a francia Pireneusok térképét tartotta kezében...

Szent-Györgyi Albert, a Nobel-díjas orvos és fiziológus, élettapasztalatát és életfilozófiáját, mint ember és mint tudós, a következő történettel magyarázta az egyetemi ifjúságnak.

Szentgyörgyi Albert: Egy életre megtanultam: nem az a fontos, hogy mi van rajta, hanem az, hogy érezzek egy térképet a markomban. Meglepő, de tényleg az a fontos, hogy belülről tudjam: van térképem, van segítség az élethez! Ez reményt, erőt ad és kimozdít a holtpontról. Mi emberek nekiindulunk az útnak, ha hisszük, hogy van egy tervünk, ami segíteni fog. Nem a térkép, hanem ez a hit a fontos...

Mesélő 2: Nekünk Isten a térképünk és az utunk is, hogy ne tévedjünk el és kimozdítson a holtpontról. Ezért Őt kérjük: „Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.”