Köszönjük a fiatalok szolgálatát a mai istentiszteleten.
Alkalmainkat hirdetem:
– Kedden du. 5 órakor kezdődik a bibliaóra.
– Csütörtökön 20 órakor kezdődik az imaközösség, ezen a héten is várunk mindenkit az online térbe, a Google Meet felületen fogunk találkozni és együtt visszük betegségeinket, szükségeinket, az ébredést Isten színe elé. Az érdeklődők a kijáratnál elhelyezett lapra kérjük írják fel e-mail címüket.
– Pénteken 14.40 perckor kezdődik a konfirmációs óra.
– Pénteken 18 órakor az IFI csoport beszélgetése lesz.
Jövő vasárnap kezdetét veszi a Házasság Hete. A gyülekezetben két megszólító programmal készülünk erre az eseménysorozatra, amelynek mottója: „Beszélgessetek házasságotokért!”
- 9-én 9.30: Házasság heti megnyitó és házaspárok áldó istentisztelete. Igehirdető vendégeink: Szép Sándor és Szépné Czippán Noémi, etei lelkész házaspár, Szépné Czippán Noémi, a Dunántúli Ref. Lelkigondozó Szolgálat vezetője.
- 14-én, pénteken 17.30-tól: Egymásra hangolva, kommunikáció és kapcsolódás a házasságban. Játékos foglalkozások házaspároknak és leendő házaspároknak. Vezetők: Csoszánszki Gabriella és Novák Szilvia pszichológusok. Ennek helyszíne a gyülekezeti terem.
Az Új Veszprémi Református Templom Alapítvány rajz- és fotópályázatot hirdet diákok és felnőttek részére „Az én hitem” címmel. Köszönettel várjuk a pályamunkákat minden korosztályból. Az alkotások leadási határideje: március 30-a vasárnap. Korcsoportonként értékes jutalomban részesülnek a nyertesek. Nevezési díj: diákoknak – 1000 Ft, felnőtteknek – 2.000 Ft.
A múlt heti presbiteri gyűlésen elfogadásra került a 2025. évi Választói Névjegyzék, amelyben 428 fő teljes jogú református egyháztag került felvételre. A Választói Névjegyzék betekintésre, ellenőrzésre kihelyezésre került a folyosóra. Kérjük ellenőrizzék, hogy mindenki benne található-e és az adatok helyesek-e. Köszönjük!
A gyülekezet presbitériuma az elmúlt héten elfogadta az egyházközség 2025. évi költségvetését. A presbitérium az egyházfenntartói járulék összegét ebben az évhez is differenciáltan határozta meg. Konfirmált diákoknak: 10.000 Ft. Nyugdíjasoknak: 18.000 Ft. Aktív keresőknek: 25.000 Ft. A járulék összegét több részletben is lehetőség van befizetni, hogy ne legyen senkinek sem megterhelő.
Az egyházfenntartói járulék az az adományforma, amellyel lelki családunk iránti elköteleződésünket is kifejezzük. A gyülekezeti tagok hozzájárulása nélkül nincs gyülekezet, hiszen a helyi egyház életképességét teljes egészében a hívek adományai biztosítják. Az egyházfenntartói járulék olyan adomány amellyel a gyülekezet működését segítjük és egyben Istennek is kifejezzük hálánkat. Köszönjük testvéreinknek, hogy eddig is és ezután is szívükön viselik a gyülekezet életét.
"Az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten." (Zsidó levél 12. rész)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése