2024. szeptember 8., vasárnap

Hirdetések 2024. szeptember 8-án

Szeretettel tájékoztatjuk a gyülekezetet, hogy sepsiszentgyörgyi testvéreink 12 óra utazás után az elmúlt hétfőn rendben hazaérkeztek. Köszönjük minden testvérüknek az adományokat, a családok befogadását, süteményeket, italokat és minden segítő szolgálatot. SDG!

Alkalmaink:

– Kedden 18 órakor kezdődik a bibliaóra.

– Csütörtökön este 8 órakor az otthonainkban, de egy időben imádkozunk a háborúzó országok közötti béke helyreállításáért.

– Pénteken 18 órakor a már konfirmált fiatalokat várjuk az IFIre.

– Szeptember 15-én tanévkezdő áldó istentiszteletet tartunk a templomban. Szeretettel várjuk az iskolás gyermekeket nevelő családokat.

– Az ősz első gyermekistentiszteletét szeptember 22-én tartjuk.

A héten a lakótelepi iskolákban elkezdődtek a hittanórák. A Padányi Gimnáziumban és Általános Iskolában szept. 16-án tartjuk az első órákat. Imádkozzunk a hitoktatás lelki áldásáért.

Ebben a tanévben is konfirmáció előkészítőre és felnőtt konfirmációs beszélgetésekre várjuk a fiatalokat és a felnőtteket. A gyermek konfirmációs órákat péntek délutánként szeretnénk megtartani. Az első óra terveink szerint szeptember 27-én 15 órakor lesz. Kérjük a családokat, fiatalokat jelezzenek vissza az időpontról. A felnőtt-konfirmáció kezdő dátumáról, amely a Tanítvány csoport keretében indul el, később adunk tájékoztatást.

Szeretettel köszönjük kedves Testvérünket, Török Gyuláné, Magdit, aki augusztus 25-én ünnepelte 80. születésnapját. Isten éltesse sokáig és áldja meg a mennyek országa ajándékaival. A jeles évforduló alkalmából énekeljük el az Ároni áldást.

A Bátorkeszi István Református Cserkészcsapat tagjai néhány mondatban a cserkészetet mutatják be közöttünk Ács Boglárka vezetésével.

Örömmel tájékoztatjuk a gyülekezet arról, hogy a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke segédlelkészi évre gyülekezetünkbe rendelte ki Németh Ábel 6. éves teológiai hallgatót, aki a mai nappal elkezdte gyakornoki szolgálatát. Isten áldását kívánjuk itteni feladataira és jövőjére. Kérem, hogy néhány mondatban mutatkozzon be közöttünk!

Isten igéje bátorít az adakozásra: „Mindenki úgy adjon, ahogyan eldöntötte szívében, ne kedvtelenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten” /2. Korintus 9. 7./



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése