2024. szeptember 29., vasárnap

Hirdetések 2024. szeptember 29-én

Köszönjük annak református családnak a felajánlását, akik a mai úrvacsorára a bort és kenyeret az Úr szent asztalára felkínálták.

Köszönjük Németh Ábel, 6. éves gyakornok lelkész megszólító igehirdetését. Isten Szentlelke végezze el, hogy igéjét továbbra is a szívünkben forgatjuk.

Alkalmaink:

– Ma kezdetét veszi a Teremtés hete, amely egészen jövő vasárnapig, október 6-ig tart. Ökumenikus jelleggel számos gyülekezet, katolikusok, metodisták, evangélikusok, ortodox vallásúak, reformátusok, és más felekezetűek együtt imádkoznak a teremtett világért és az ember felelős jelenlétéért az Istentől kapott világban. A hét mottója: a remény zsengéje.

Gyülekezetünkben is Teremtés ünnepi istentiszteletet tartunk ma du. 5 órakor. Ennek keretében orgonamuzsika és diaporáma vetítés mellett imádkozunk, csendes gondolkodásra hívunk mindenkit, hogy minden tettünket és gondolkodásunkat a szabadulást hozó Lélek ereje járja át. Orgonán játszanak: Kovács Botond Bence, és Varga Áron. A koncert keretében a Veszprém Megyei Református Orgonaalapot támogathatjuk. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Köszönjük az eddig felajánlott gyümölcsöket, Az Úr asztalára hálás szívvel fogadunk gyümölcsöket és terményeket a délutáni istentiszteletre.

– Kedden 17 órakor folytatódik a teremtés ünnepe. Imaséta keretében az őszi kertben a reménység nekünk szóló üzenetet vesszük magunkhoz. A keddi bibliaóra is ehhez az alkalomhoz igazodik.

– Csütörtökön este 8 órakor megújult formában imádkozunk együtt. A Google Meet felületen videóhívás keretében fogunk együtt imádkozni. Akik szeretnének csatlakoznia az imaközösséghez, kérjük adják meg a kihelyezett lapon e-mail címüket. Imádkozzunk együtt betegeinkért, megtérésért, családunkért és a békéért is!

– Pénteken 18 órakor kezdődik az IFI kör beszélgetése.

– A következő vasárnap is gyermekistentiszteletet tartunk.

Október 12-én családos, hittanos kirándulásra hívunk minden családot amelynek keretében a székesfehérvári Bory várat és a sóstói tanösvényt látogatjuk meg. A kirándulásról részletek a tájékoztató lapon találhatók!

A Mai Ige kiadvány új példányai megérkeztek, a kis füzet ingyen elvihető.

Október 14-én presbiteri gyűlést tartunk, kérem a presbiter testvéreket, hogy vegyék át a meghívót az istentisztelet után.

Tisztelettel kérjük a testvéreket, hogy akik ebben az évben még nem fizették be az egyházfenntartói járulékot, kérjük, hogy ne feledkezzenek el róla, tudva azt, hogy gyülekezetünk teljes egészében önfenntartó és az egyház fenntartását a hívek adományai biztosítják.

A feltámadás reménységével búcsút vettünk református testvérünktől: Simon Károly János temetése az elmúlt kedden volt a Vámosi úti temetőben. Simon Károly testvérünk 76 évet élt. Isten vigasztalja a családot igéjével: "Nyomorúságomban az URat hívtam segítségül. Az ÚR meghallgatott, tágas térre vitt engem."  /118. zsoltár/

Isten igéje bátorít az adakozásra: „Mindenki úgy adjon, ahogyan eldöntötte szívében, ne kedvtelenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten” /2. Korintus 9. 7./



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése