Köszönjük a gyermekek és felnőttek szolgálatát a mai istentiszteleten!
Az általános iskolákban már két hete zajlanak a hittanórák, a Padányi Gimnáziumban és az óvodákban ezen a héten kezdjük el a református hittanórákat. Örömmel és lelki útravalóval várjuk a gyerekeket!
A gyülekezetben szeretettel köszöntjük régi és új hitoktatóinkat, akik 3 iskolában és 3 óvodában végzik a hitoktatás szolgálatát. Szeretnénk itt a családi istentiszteleten bemutatni őket: Nagy Antónia, Lászlóné Pátkai Zsuzsanna, dr. Csabai Ágnes, és Pintér-Kiss Andrea, aki ettől az évtől szolgál közöttünk a Báthory és a Padányi Iskolában mint hittan tanár. Isten áldja életüket és fontos szolgálatukat!
Alkalmaink:
– Kedden 18 órakor bibliaóra.
– Csütörtökön este 8 órakor az otthonainkban, de egy időben imádkozunk a háborúzó országok közötti béke helyreállításáért.
– Pénteken 18 órakor kezdődik az IFI kör beszélgetése.
– Jövő héten gyermek istentiszteletet tartunk az óvodások és kisiskolások számára, párhuzamosan az Úr napi istentisztelettel.
– Szeptember 29-én megterítjük az Úr szent asztalát.
Ebben a tanévben is konfirmáció előkészítőre és felnőtt konfirmációs beszélgetésekre várjuk a fiatalokat és a felnőtteket. A gyermek konfirmációs órákat péntek délutánként fogjuk megtartani. Az első óra szeptember 27-én 15 órakor lesz. Kérünk mindenkit, ahogy akik konfirmációra készülnek, az első órára a megadott időpontban jöjjenek el, hogy pontosítani tudjuk a konfi órák idejét, hiszen 5-6 iskolából fognak jönni a gyerekek. A felnőtt-konfirmációs beszélgetésekre a régi csoporttagokkal együtt a Tanítvány csoport keretében kerül sor október elejétől.
Szeptember 29-én, vasárnap 17 órakor orgonakoncertre kerül sor templomunkban. Orgonán játszanak: Varga Áron, Sipos Csaba kántorok. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Október 6-án de. 10 órától a Kossuth Rádió élő istentiszteletet közvetít Egyházasrádócról. Igét hirdet: Pető Gábor, lelkipásztor.
Tisztelettel kérjük a testvéreket, hogy akik ebben az évben még nem fizették be az egyházfenntartói járulékot, kérjük, hogy ne feledkezzenek el róla, tudva azt, hogy gyülekezetünk teljes egészében önfenntartó és az egyház fenntartását a hívek adományai biztosítják.
Isten igéje bátorít az adakozásra: „Mindenki úgy adjon, ahogyan eldöntötte szívében, ne kedvtelenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten” /2. Korintus 9. 7./

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése