2024. június 16., vasárnap

Hirdetések 2024. június 16-án

Az Istentisztelet elején a keresztség sákramentumában részesült: Szente Marcell Regő. Szente Pál István és Farkas Alexandra 2. gyermeke. Isten szeretete és áldása vegye körül a családot életük minden napján.

Alkalmaink:

– Kedden 18 órakor kezdőik a bibliaóra.

– Pénteken du. 6 órakor az íjúsági csoport a Gulyadombon sütögetést rendez. Így köszönjük meg a tanév minden áldását Istennek. Ide várjuk a konfirmált fiatalokat. Részletekről Vajda Péternél érdeklődhetnek a fiatalok.

– Jövő vasárnap megterheltjük az Úr szent asztalát.

Június 22-én, a következő szombaton kerül sor a Dunántúli Református Egyházi Napok fő rendezvényére Tatán. Akik jelentkeztek a szombati rendezvényre, kérjük, hogy Ovádi Géza presbiter testvérünknél vegyék át a belépő kártyákat és nyakba-akasztókat. A gyülekezeti csoport reggel 8 órakor fog indulni autókkal Tatára. A REND fő helyszínén: a Kőkúti arénában kerül kialakításra egy étkező „sziget”, ahol többféle ételből lehet majd választani, fogyasztani. A fesztivál programfüzete néhány példányban átvehető a lelkészi hivatalban.

Köszönjük minden testvérünk segítségét, akik részt vettek a múlt szerdai kertrendezésen.

A gyülekezet többgenerációs tábora és kirándulása Siklóson lesz június 28-30-a között. Akik még nem fizették be a részvételi díjat, kérjük, hogy tegyék meg ezen a héten. A tábor létszáma betelt! Összesen 34 fő fog kirándulni a gyülekezetből autókkal és kisbuszokkal. Az indulás június 28-án reggel 8 órakor lesz, kérjük, hogy mindenki érkezzen meg a templom parkolójához legkésőbb ¾ 8-ra. Köszönjük!

Isten színe előtt kötik össze életüket a Taliándörögdi Szent András templomban a következő kedves ifjú pár. Kérem, hogy álljanak fel. Varga Tamás Árpád, római katolikus nőtlen fiatalember jegyezte el Nagy Kinga református hajadont. Házasságkötésükre 2024. június 22-én 16 órakor kerül sor. Isten áldása kísérje, oltalmazza közös életüket!

Szeretettel köszönjük Dr. Simon Katalin testvérünket, aki jeles évfordulóhoz érkezett el és betöltötte 80. életévét. Isten áldását kívánjuk életére ezzel az áldással: „A magasságos Isten szegődjön melléd áldásaival, áldássá váljon, amit önmagadból másoknak ajándékozol. Áldássá váljon, amit szabad lélekkel, derűvel teszel, és legyen általad is jobb az a talpalatnyi kis világ, ahol élsz. Így szegődjön melléd áldásaival a magasságos Isten.” Egy áldó énekkel köszöntsük szeretettel Katit: Megáldjon téged az Isten ... (134. 3.)

A perselyes adakozásra Isten igéje bátorít minket: „Az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten.” (Zsidó levél 12. rész)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése