Alkalmaink:
– Kedden 17 órakor kezdődik a bibliaóra.
– Kedden 18 órakor presbiteri gyűlést tartunk.
– Csütörtökön este 9 órakor az otthonainkban, de egy időben imádkozunk a háborúzó országok közötti béke helyreállításáért.
– Május 31-én, pénteken 17 órakor IFI találkozóra indul gyülekezetünk ifjúsága a Székesfehérvár-Budai út gyülekezetbe Závodi Zsuzsa lelkész vezetésével. Kérem a konfirmált fiatalokat, hogy legkésőbb szerdáig szóljanak, hogy ki tud jönni. Az utazást autókkal fogjuk megoldani, találkozás a templom előtt lesz du. 5 órakor.
Többgenerációs tábort rendezünk családoknak és minden korosztálynak június 28-30-e között, ennek helyszíne: Siklós, a vár melletti Brigadéros Vendégház. Innen indulunk rövid kirándulásokra. Nagy szeretettel várjuk a családokat, fiatalokat is! A tábor díjának jelentős részét pályázati forrásból fogjuk kifizetni, a családoknak létszámtól függően 22-26 ezer Ft a részvételi díja. Részletes tájékoztató a táborról a kijáratnál elhelyezett szórólapon található!
Hálás szívvel köszönjük a gyülekezet támogatását, amelyet a bádogozási és egyéb karbantartásra munkára adtak. A céladakozás keretében 450.000 Ft adomány érkezett, ezzel a céladakozást lezárjuk.
Isten igéje biztat minket a hálaáldozatra: „Az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten.”

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése