2024. május 19., vasárnap

Hirdetések 2024. május 19-én

Isten gazdag áldását, a hit és szeretet-közösségek megerősödését kívánjuk a konfirmandusok életére, hogy minden nap megéljék: csodálatos az Isten jelenlétében való élet!

Köszönjük a konfirmandus családok munkáját, akik az ünnepi istentiszteletre szépen feldíszítették a templomot!

Alkalmaink:

– Holnap, pünkösd 2. napján is ünnepi istentiszteletet tartunk az Úr szent asztala megterítésével.

– Kedden 17 órakor kezdődik a bibliaóra.

– Csütörtökön este 9 órakor az otthonainkban, de egy időben imádkozunk a háborúzó országok közötti béke helyreállításáért.

– Pénteken 17 órakor Labirintus-járás, vezetett labirintus-ima lesz a Kálvin kertben „Életünk bimbózása, virágzása” címmel. A csendes sétát vezeti: Sebestyén Katalin református lelkész, labirintus-coach. Erre a programra várjuk az ifi csoport tagjait is.

– Május 28-án, kedden 18 órakor presbiteri gyűlést tartunk.

Többgenerációs tábort rendezünk családoknak és minden korosztálynak június 28-30-e között, ennek helyszíne: Siklós, a vár melletti Brigadéros Vendégház. Innen indulunk rövid kirándulásokra. Nagy szeretettel várjuk a családokat, fiatalokat is! Erre a hétvégére kedvezményes áron hívjuk meg a konfirmált fiatalokat, felnőtteket, számukra 10.000 Ft a hétvége részvételi díja teljes ellátással. A belépőket, a borkóstolót az egyházközség fogja kifizetni. Részletes tájékoztató a táborról a kijáratnál elhelyezett szórólapon található!

Elkészült a gyülekezeti újság pünkösdi száma! Kérjük a testvéreket, hogy mindenki keresse meg és vigye magával a saját, megcímzett példányát az udvaron elhelyezett padról. Szabad példányok is találhatók a folyosói kis asztalon.

Tisztelettel kérjük a gyülekezet régi és új tagjait, hogy az egyházfenntartás éves felajánlásával támogassák gyülekezetünket, tudva azt, hogy a gyülekezet önfenntartó. Az egyházfenntartói járulék éves, ajánlott összege a következő:

Aktív keresőknek: 20.000 Ft; nyugdíjasoknak: 15.000 Ft; Konfirmált diákoknak: 8.000 Ft. Adományunk ilyen formája is Istennek szánt hálaáldozat, az adakozás nemcsak anyagi, hanem lelki kérdés is! Kérjük a testvéreket, hogy vegyék figyelembe, a meghatározott összegek a minimum díjakat jelenik, ezért mindenkit arra kérünk, hogy lehetőségeik szerint, szívből támogassa a gyülekezet életét. Az egyházfenntartói járulék rendezésére havi vagy negyedévi részletekben történő befizetéssel is lehetőség van.Hálás szívvel köszönjük! Soli Deo Gloria!

Köszönetnyilvánítások:

– Először is köszönjük a Hajnalcsillag énekkar szolgálat az ünnepi istentiszteleten.

– Köszönetet mondunk testvéreinknek, akik az Újszövetség újságot borítékolták a mai istentiszteletre.

Kérjük a konfirmandusokat, hogy az istentisztelet után egy fénykép elkészítéséhez maradjanak együtt az udvaron.

Isten igéje biztat minket a hálaáldozatra: „Az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten.”

Áldott pünkösdi ünnepeket kívánunk minden kedves Testvérünknek!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése