Az Istentisztelet második felében a lelkésznő az ősegyház szokása szerint vízbe mártott fenyőággal áldotta meg az eléje járuló testvéreket, és mindenkinek egyedi áldást mondott.
Amikor azt mondjuk "Áldom az Urat!", akkor ezzel azt fejezzük ki, hogy dicsőítjük, hálát adunk neki.
Az "Ároni áldás"-ban Isten megbízásából egyik ember a másiknak kívánja, hogy legyen rajta Isten áldása, ami nem más, mint mindaz a jó, amire a másiknak szüksége van. Kérhetünk áldást mások és magunk számára is. Áldást nem csak lelkész adhat. Szülő megáldhatja gyermekét vagy családtagját, és a gyülekezet tagja megáldhatja testvérét. Ha valakitől úgy búcsúzunk el: "Isten áldjon!", ez is egy áldás.
Az áldás Isten látható, érezhető, ható közelsége. Az áldás továbbadásra vár, emberekre, akik egymásnak adják. Aki áldott, maga is áldás. Nincs nagyszerűbb, mint az, ha egy ember áldássá lesz mások számára. Nemcsak segítő, társ, barát, hanem áldás. Ez sokkal több.
Adja Isten, hogy mi is áldássá legyünk mások számára!
Az Istentisztelet után pezsgővel koccintva kívántunk egymásnak boldog új évet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése