A születéstörténet fontos része a pásztortörténet. A kitaszítottak, a jelentéktelenek története – egyben az ember legnagyobb esélye. Mindannyiunk esélye, hogy Isten kicsikben és nagyokban el tudja végezi az Ő legnagyobb csodáját: hogy meglássuk Jézusban a Krisztust, az emberben az Istent.
Isten angyalt küld. Angyalt küld, de nem a csillogó világba, a fontos emberekhez. Nem Máriához és Józsefhez. A hegyoldalban a pásztorok rutinszerű éjszakáját angyali jelenés töri meg. Azokhoz küldetik a jelenés, akik különösebben nem is várták Isten érkeztét. Huszonnégy órás szolgálatuk kizárta e pásztorembereket a zsidó Istentisztelet rendjéből.
Karácsonykor túl könnyen átváltunk a születés egyszerűségéről az "isteni csillogásra". Ahogyan az angyalok felragyognak a koromsötét éjszakában. S kezdődik a csodálatos isteni és emberi "bál".
De Mária és József nem látták azokat az angyalokat. Egyedül vannak a kis Jézussal, a legszerényebb körülmények között meleget és biztonságot akarnak adni a gyermeknek. Isten most hallgat. Illetve Isten most mások ajtaján zörget, a pásztorokkal beszél, e valószínűtlen gyülekezethez érkezik Isten angyala. Lukács evangélista jól érzékelteti riadalmukat és ügyetlenségüket is. Mi a teendő, ha az ember angyallal találkozik? A döntés egyhangú és felkavaró, hogy otthagyják a nyájat. Kockáztatják munkájuk elvesztését. Rájuk nem jellemző módon: nagy lendülettel elindulnak, nem hezitálnak, nem bölcselkednek. Sietve a Betlehemi utazás mellett döntenek. A bizarr éjszakai történetről, ami velük esett, ők maguk számolnak be Máriának és Józsefnek.
E ziháló-fújtató pásztorok lesznek a hírnökök Máriának és Józsefnek. Érkezésük minden bizonnyal megerősítés volt, hogy Isten mégsem hagyta őket magukra. Isten megteheti, hogy ilyen váratlan közvetítőkön keresztül üzenjen. Az emberré lett Isten története éppen arról szól, hogy a mennyei Úr nem csillogó üzenetek között érkezik hozzánk. Hány küldötte volt már eddig is, hogy meghalljuk szavát. Ő Szó nélkül is szól. A pásztorok elmondták az üzenetet, de vajon mi halljuk-e az üzenetet? Az üzenet ma is elvész a hírdömping világában, de te hallod-e? Isten valóban Megváltót küldött!
E találkozás volt az egyetlen csodálatos eleme magának a születésnek. Mária és József egyedül voltak emberségünk e csendes ünnepén. A pásztorokon keresztül megsejtették, mint mi is ma, hogy Isten hallgatása nem feltétlen Isten hiánya. S mi magunk sem tudjuk, milyen meglepő, csodálatos hírrel léphet hozzánk életünk Angyala...
A pásztorok öröme a sietésben és a táncban öltött testet: Megváltónk született! A táncjelenet, meglehet, fikció. Ám lehet, e nyers pásztorok tényleg megtanultak táncolni. Mert ez a tánc valós. Ettől az éjszakától kezdve, a Lélek újít meg minket, napról napra. Rutinjainkat bevilágítva az öröm váratlan fénykitöréseivel. Isten jósága és emberszeretete megjelent közöttünk! Ámen
/Závodi Zsuzsanna/

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése