Gondolatok a reformáció emléknapján

Október 31. a reformáció emléknapja. Ezen a napon emlékezünk reformátor elődeinkre, Luther Márton, Kálvin János és Ulrich Zwingli, Théodore de Béze, John Knox, Guillaume Farel és kortársaik tevékenységére.

 

Emlékezünk a középkori és újkori pre-protestáns és protestáns felekezetek hitbéli útkeresésére és a mindenkori hatalom általi üldöztetésére. Emlékezünk protestáns eleinknek generációkon, évszázadokon átívelő küzdelmes, gyötrelmes és üldöztetéssel végigkísért Istenkereső útjára és megingathatatlan hitére. 

Emlékezünk a reformáció genfi emlékművére. Emlékezünk a husziták, a hugenották, a valdensek, a puritánok, a katharok és az anabaptisták hitére, kitartására és küzdelmeire, amelyek az évszázadok távolából is fényes csillagként ragyognak felénk. Emlékezünk az inkvizíció tevékenységének szégyenletes és kegyetlen évszázadaira, amelynek során Istenfélő, ártatlan polgárok ezreit gyilkolták meg koholt vádak alapján, sokszor csupán a vagyonukért. Kereskedők, iparosok, zsidók, áttértek, vagyonos polgárok, másként gondolkodók, tehetséges nők haltak meg vagy kerültek rabláncra és váltak kitaszítottá egészen a 18-ik század végéig. Emlékezünk a kiváló tudós, Nikolausz Kopernikusz tanainak az egyház általi elutasítására. Emlékezünk Galileo Galilei üldöztetésére és egyház általi folyamatos vegzálására. Emlékezünk Giordano Bruno, Girolamo Savonarola és más tehetséges másként gondolkodók eklektikus életútjára és üldöztetésére.

Emlékezünk Károlyi Gáspár református lelkészre és gönci esperesre, aki a bécsi udvar és a katolikusok folyamatos fenyegetése ellenére Rákóczi Zsigmond fejedelem támogatása mellett lefordította és kinyomtatta a Vizsolyi bibliát. 

Emlékezünk a református és unitárius erdélyi fejedelmek nemzetmentő tevékenységére, az oktatás fejlesztésére, a hazaszeretet szikrájának életben tartására, Habsburg és török ellenes harcaikra. Emlékezünk a magyarországi reformációnak az oktatás, kultúra, művelődés terén betöltött kiemelkedő szerepére és történelmet formáló erejére. Emlékezünk a katolikus egyházi fejedelmek, köztük Padányi Bíró Márton reformáció ellenes és magyar ellenes ámokfutására, a vagyon elkobzásokra, a református ingatlanok, parókiák és templomok felgyújtására, a bebörtönzésekre, a száműzetésekre, a gályarabságra hurcolt prédikátorokra. Emlékezünk arra, hogy a veszprémi várban lévő első református templomunkat és más épületeket - köztük egyházi és nem egyházi hivatalokat, lakóházakat - elvették, kisajátították, református tulajdonosukat elűzték és az ingatlanokat a katolikus egyháznak átadták. Ezen épületek egyike helyén épült fel a jelenlegi Szaléziánum is. Emlékezünk a protestáns lelkészek verésére és kínzására, száműzetésére, megölésére, és más részük rabszolgának való eladására. Emlékezünk a fenyegetésekkel és veréssel kierőszakolt rekatolizálásokra. Emlékezünk Michiel de Ruyter admirálisra, aki kiszabadította a gályarabságból a még életben lévő lelkészeket, akik nem voltak hajlandók megtagadni hitüket. 

 

Emlékezünk a Heidelbergi Kátéra és a II. Helvét Hitvallásra, amelyek összefoglalják református hitünk alapjait. (A Heidelbergi Káté teljes szövege itt olvasható.)
A reformáció vérrel és könnyel szegélyezett évszázadainak történeti eseményei, ideológiai, politikai és gazdasági hagyatéka eredményeképpen született meg a mai modern Európa.

Istennek legyen hála, amiért megtartott minket, hogy most tanúságot tegyünk Őróla.

Závodi Zsuzsanna alábbi prédikációja elhangzott a reformáció ünnepén, 2014. 10. 31-én délután a Veszprémi Evangélikus Templomban.
 

Textus: Zsidókhoz írt levél 10. 32-39.
"De emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet állottatok ki. 33Mert egyrészt gyalázásokkal és gyötrésekkel nyilvánosan megszégyenítettek titeket, másrészt társaikká lettetek azoknak, akikkel ugyanez történt. 34A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van. 35Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. 36Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. 37Mert még „egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. 38Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.” 39De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk."

1. “Ecclesia semper reformanda debet”. (Az egyházat mindig reformálni kell) – hangzik a reformáció alapigazsága.

Ehhez az igazsághoz tartozik, ennek kibontását jelenti a korábbi napokra, a keresztyén kezdetekre, illetve az átélt szenvedésekre, nehézségekre való visszatekintés. Emlékezzetek a korábbi napokra! Emlékezzetek a küzdelmekre! Amikor a reformáció ünnepéről beszélünk valójában arra kapunk meghívást, hogy a keresztyén kezdetekről emlékezzünk. Ezt akarta Luther és Kálvin is. Emlékezzetek Krisztusra, hagyatkozzatok Krisztusra. A reformátorok felismerték azt, hogy nincs mindenre szükségünk, amit a világ tud adni. Arról tettek bizonyságot, amiről az első keresztyének, ti. hogy nem elég a templomi Istentiszteleteket megtartani, a templomi liturgiát bemagolni és kipipálni, hanem az életet kell Istentiszteleté tenni. A Krisztus-hirdetés nem korlátozódhat a vasárnapi prédikációkra, hanem azt szolgálja, hogy átfogja az egész életünket: az ünnepek és a hétköznapok világát. Az Úr magasztalása az élet minden területén jelen kell, hogy legyen. Ha erről lemondunk, a keresztyén hit alapjaira mondunk NEMET. Nekünk is szól Jézus figyelmeztetése: „sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyetlen egyre. (Lukács 10. 41)

Emlékezzetek Jézus szenvedéseire és NE VESZÍTSÉTEK EL BIZALMATOKAT! A fájdalmak férfia, a betegség ismerője (ahogy Ézsaiás próféta beszél róla) a mi betegségeink ismerője és megszentelője is. A keresztyén ember rendeltetése nem a könnyű élet, hanem a krisztusi élet gyakorlása. Tévúton jár az az ember, aki azt hiszi, hogy csak úgy találkozhat Istennel, hogy Ő megszabadítja minden szenvedéstől. Pedig úgy is lehet, hogy erőt kap a szenvedések elviselésére. A tévutak ma is valóságosak. A depressziót, az útvesztés, a magány mai gyötrelmeit ismerő ember minden érzékszervével tapasztalni akarja a világot, s közben lelke látását veszítette el. Magunkkal is őszintének kell lennünk:

Kereszthordozó útjainkon sokat várjuk azt, aki jelen van!!! Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy címkékkel lássuk el Istent, úgy csinálunk mint a csere-bere kereskedők vagy a nomád áldozati kultuszok szereplői. De aki a segítségben nem kételkedik, nem is nevezi meg, hanem engedi, hogy Isten keresztelje meg, adjon a győzelemnek, a kitartásnak nevet, a legtöbbet kapja ajándékul.

Erről a kitartásról, és erről a bevallott eszköztelenségről szólnak vallanak a zsoltárok is. Nem véletlen, hogy a magyar reformáció különböző időkből való Istentiszteleti rendtartásai folyamatosan hangsúlyozták, hogy minden Istentiszteleten hangozzon el énekelt vagy felolvasott zsoltár. A szövegek magukért beszélnek:

Légy kegyelmes, Uram, mert bajban vagyok, szemem elhomályosodott a bánattól, odavan testem-lelkem. (Zsoltárok 31.10.)

Szabadításod után sóvárog lelkem, igédben reménykedem. (119.81.)

Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél. (138.3.)

Az emberiség történetének, a korai keresztyénségnek hosszú - hosszú korszaka volt, amikor az emberek nem írtak és olvastak. De nem maradtak Isten igéje nélkül, mert mindent megjegyeztek. Az első keresztyén hittan anyaga többek között a teljes Zsoltárok könyve és a teljes evangélium volt - kívülről.

2. Az állhatatosság így szerepel a Lélek gyümölcsei között, hogy HŰSÉG. „Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. (Galata 5.24.)

Az állhatatosság nem a dolgok tétlen elviselését jelenti, hanem az állóképes kitartást, Istenre hagyatkozást.

A reformáció öröksége és tanulása a mind teljesebb Krisztus-követés. Tudom-e Krisztust követi ilyen radikálisan? Krisztus hív, keres, bennünket kérdez, tőlünk várja az IGENT. Ma is, most is, sokadszor is...

Mert az igaz ember hitből fog élni. S amit a Zsidókhoz írt levél szerzője tesz hozzá a Habakuki igazsághoz: mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a HITÉI, HOGY ÉLETET NYERJÜNK.

3. Mit tesz a hit embere?

A hit embere először igent mond. Igent Krisztusra, igent a szentírásra. Igent a Krisztus körében megvalósuló egységre. Sokszor viccesen mondjuk mi protestánsok, hogy reformátusnak, evangélikusnak lenni azt jelenti, hogy nem vagyok katolikus.

S hol van a mi igenünk? A protestáns identitásunk megerősödésében egyedül Krisztus, egyedül kegyelemből tud segíteni: „Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja életét váltságul sokakért. (Máté 20. 18.)

Ennek az odaadásnak és elengedésnek szép mozzanata, ahogy Méliusz Juhász Péter, Debrecen reformátora vall az Debrecen-Egervölgyi Hitvallásról (1561) , amely a Confessio Catholica címer kapta. Mi katolikusok - szokta mondani Méliusz Juhász Péter. Igaz hittel Krisztusra figyelni és Krisztushoz vezetni. Elgondolkodtató ez az odaadás! Az apostolok és egyházatyák tanításával megegyező, az evangélium szerint megreformált hitet valló katolikusok – vagyis keresztyének – vallotta Debrecen leghíresebb prédikátora.

Zárszó: Klaus Douglass így kezdi az Új Reformáció című könyvét: Nem várhatjuk el, hogy az emberek Krisztusra hagyatkozzanak, ha mi magunk nem hagyatkozunk rá. Ezt a mondatot is "+" mondattá lehet alakítani: Várhatjuk, várnunk kell, hogy az emberek Krisztusra hagyatkozzak, mert mi Krisztusra hagyatkozunk. 

A "semper reformanda" gondolata ma is érvényben van: “Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata”. Ámen