15 év elteltével most nyílt lehetőségünk meglátogatni testvérgyülekezetünket, a Sepsiszentgyörgy Szemerjai Református Gyülekezetet. Hosszas készülődés, sok szervezés után örömteli szívvel indultunk el 51-en a 6 napos kirándulásra.
Reggel 6 órakor indultunk templomunk elől az autóbusszal, majd kétóránként pihenőket beiktatva, jó ütemben haladtunk és 13 órakor (helyi idő szerint 14 órakor) átléptük Erdély határát.
Útközben többször dícséreteket énekeltünk és vetélkedőt tartottunk a buszon.
Nagyváradon átutazva hamar elértük a Királyhágóhoz, ahol megpihentünk, gyönyörködtünk a tájban és elkészítettük első közös csoportképünket.
Bánffyhunyad felé haladtunk tovább, ahol a központban megálltunk és megnéztük a református templomot.
A helyi gyülekezet egy tagja bemutatta a templomot, mesélt annak történetéről, valamint a település és a gyülekezet hétköznapjairól. Vezetését megköszöntük, adományokat helyeztünk el és dícséretet énekeltünk a templomban.
17 óra körül értünk Farnasra. Itt egy öregotthon vendégházában szálltunk meg, amelyet a Református Egyház egy régi nemesi kúria felújításával, átépítésével gyönyörűen felújított.
Az intézet vezetője, Molnár Irma lelkésznő bemutatta az intézetet és mesélt a település történetéről.
Ezután elfogyasztottuk meleg vacsoránkat az intézet gyönyörű ebédlőjében.
Vacsora után sétára indultunk a faluban.
Sétánk során megnéztük a falu végén lévő pisztrángos tavat.
Molnár Irma bemutatta a település műemlék jellegű református templomát, amely a mai napig használatban van. Ismertette a templom és a gyülekezet történetét, mindennapjait. A bemutató végén dícséretet énekeltünk a templomban.
Az est hátralévő részét szállásunkon játékkal és beszélgetéssel töltöttük. Éjfél után tértünk nyugovóra élményekkel gazdagon és hálatelt szívvel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése