2014. március 17., hétfő

Családi Istentisztelet

Március 16-án családi Istentiszteletre gyűltek egybe a gyerekek, az ifjak és a vének. 
A liturgiai szolgálatot a gyülekezet tagjai végezték. 

Az Istentisztelet alapigéje a János 8. 1-11. volt: "Jézus és a házasságtörő asszony 1Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. 2Korán reggel ismét megjelent a templomban, ahol az egész nép köréje sereglett. Leült, és tanította őket. 3Az írástudók és a farizeusok odavittek hozzá egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Középre állították, 4és azt mondták Jézusnak: »Mester! Ezt az asszonyt házasságtörésen kapták. 5Mózes a törvényben azt parancsolta nekünk, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Te ugyan mit mondasz?« 6Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és hogy bevádolhassák. Jézus azonban lehajolt, és ujjával írt a földre. 7Amikor azok tovább faggatták őt, fölegyenesedett, és azt mondta nekik: »Aki közületek bűn nélkül van, az vessen rá először követ.« 8Aztán újra lehajolt, és írt a földre. 9Azok pedig ennek hallatára egymás után elmentek, kezdve a véneken, s ő egyedül maradt a középen álló asszonnyal. 10Jézus fölegyenesedett, és azt mondta neki: »Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged?« 11Az erre így szólt: »Senki, Uram!« Jézus ekkor azt mondta neki: »Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!«"
Az igehirdetés szolgálatát Závodi Zsuzsanna lelkész végezte. 

A zenés szolgálat keretében Pituk Sára zenei szolgálatát hallgattuk meg, majd a hirdetéseket követőn Bognár Béla, a gyülekezet főgondnoka ismertette a gyülekezet 2013. évi záró számadását és a 2014. évi pénzügyi terveket. 
Ezt követően Balogh Ádám röviden bemutatta Fekete Ágnes "40 nap - Böjti áhítatos könyv" című munkáját. 
A könyv böjti útitársként szolgál. Egy-egy napi áhítattal végigkíséri a húsvétra készülő időszakot azzal a céllal, hogy elmélyülten, imádsággal tölthessük a böjtöt. A könyv segít elindulni a keresztyén böjt útján, amelyet nagyon nehéz pontosan meghatározni: elmélyülést, imádságot, fegyelmet jelent. A könyv kapható az iratterjesztésben. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése