2014. február 20., csütörtök

Az Alapítvány 2013. évi tevékenysége

A közelmúltban ülésezett az "Új Veszprémi Református Templom Alapítvány" kuratóriuma. A kuratórium tagjai áttekintették a 2013. évi bevételeket és a kiadásokat, valamint elfogadták az alapítvány 2013. évi pénzügyi beszámolóját.
Az alapítvány 2013-ban 1.885.372 Ft-ot használt fel különféle célokra. A bevételek az SZJA 1%-os felajánlásaiból, a Református Egyházkerülettől (böjti hétvége támogatása), a Református Egyházmegyétől (tahitótfalui tábor támogatása) és egyéni adományokból származtak.

Az Alapítvány kiadásai között a Tahitótfaluban megrendezett gyülekezeti több generációs nyári tábor költségeihez való hozzájárulás tette ki a kiadások 32,3 %-át. Hasonló nagyságrendű tétel volt a kiadások 31,8 %-ával a gyülekezeti épületek közüzemi díjainak rendezése. Az egyházi terület délkeleti frontján végzett kerítés- és kertépítés költségeihez való hozzájárulás jelentette a kiadások 14,9 %-át. A lelkészlakás tönkrement és már nem javítható kazánjának cseréjéhez az alapítvány is hozzájárult, amely a kiadások 9,5 %-át jelentette. További kisebb kiadási tételek voltak az alábbiak: a gyülekezetünkben szolgáló segédlelkész díjazásának kiegészítése, a tavaszi böjti hétvége támogatása, a celldömölki gyülekezeti kirándulás útiköltségéhez való hozzájárulás, katechetikai kellékek vásárlása hitoktatáshoz, irodaszerek vásárlása, valamint az alapítvány működéséhez kapcsolódó postai és banki költségek. 

Az utóbbi 3-4 évben az alapítvány támogató szerepe létfontosságúvá vált gyülekezetünk működtetése és a gyülekezeti programok támogatása tekintetében. Az alapítvány pénzügyi támogatása teszi lehetővé a gyülekezeti táborok, csendes hétvégék megszervezését, a templomkertben megvalósult fejlesztéseket és a segédlelkész alkalmazását. Az alapítvány támogatásai nélkül a felsorolt tevékenységek egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben valósultak volna meg. 
 

 

 

 

 
Ezúton is hálás szívvel köszönjük támogatóinknak az adományaikat, akik az SZJA 1%-os felajánlásával és egyéni befizetéssel, átutalással rendszeresen támogatják alapítványunk és ezáltal gyülekezetünk működését!

Pál ezt mondja az adakozásról: 

"6 Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. 7 Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. 8 Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre." /2Korintus 9,6-8./

Adja Isten, hogy jó cselekedetekben gazdagon, hálás szívvel adakozzunk a gyülekezet javára, mindannyiunk örömére és épülésére.  

Ha egyetért a fent felsorolt célokkal és tevékenységekkel, kérem ebben az évben is támogassa alapítványunkat!

Az Új Veszprémi Református Templom Alapítvány bankszámla száma: 11748007-20103679. Az Alapítvány adószáma: 18917097-1-19. A Magyarországi Református Egyház technikai száma: 0066.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése