A két napos csendesség közösségileg és az imádság csendjében is a feltámadás csodája felé fordította lelkünket és értelmünket.
Szombat délelőtt Szabóné Berecz Zsófia és Závodi Zsuzsanna lelkészek vezetésével a készenlétről, az éberségről beszélgettünk a Gecsemáné kerthez kapcsolódó jézusi felhívás alapján. „Legyetek éberek!” Külön öröm volt, hogy személyes, őszinte vallomásokat hallgatott meg a csoport arról, hogy miért nehéz kitartani az imádságban, hitbeli elköteleződésben. Milyen fontos a csendes, szótlan kísértéseknek ellenállni! Isten mindig mutat nekünk olyan csendes „kerteket”, ahol nemcsak megkísértés van, hanem imádság, Jézussal való közösség is.
A gyermekek kézművesség keretében, játékokkal készültek hitoktatóik ötletes vezetésével húsvét ünnepére. Az esti órákban gyermekek és felnőttek közösen tartottak imaközösséget, mondtak zsoltár-imádságokat.
Közös imádságunk volt:
"Légy velünk, Urunk,
nyomasztó csendekben
és csendes sarkokban,
Segíts, hogy világosság legyünk a sötét világban!
Lámpás, amely bátran fénylik
mindenki körében!"
Majd hagyományainkhoz híven activity partira került sor. A virágvasárnapi hétvége úrvacsorával, Jézus vigasztaló szavaival, közös étkezéssel fejeződött be.
/Závodi Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése