Az Ószövetség tele van képekkel és próféciákkal, amelyek a jövő előképei. Most egy pogány próféta szájába adja Isten a hallás és beszéd jogát. Bár Bálám az Eufrátesz felső folyása mellől származik, s a szó bibliai értelmében nem is nevezhető prófétának, inkább varázsló ő, de amikor kell, az Úr útmutatása előtt fejet hajt. Nem tud másról beszélni csak Izráel reménységéről, amely minden nép reménysége lesz.
Moáb királya megpillantja Izráel tizenkét törzsének táborát, ahogy szétterül országa határán. A látvány ijesztő. “Íme egy nép jött ki Egyiptomból” - mondta - “úgy lelegel körülöttünk mindent, ahogyan a marha lelegeli a zöld mezőt” (22. 4). A király, Bálák célja nem volt más, mint gonosz varázslattal, átokkal megbabonázni Izráel népét, amely végleg megtöri hatalmukat, kettévágja jövőjüket. Moáb királyának sok pénzébe került, hogy a varázsló az ő határához jöjjön, de úgy gondolta, hogy az átok, amelyben Bálám jártas volt, megéri majd az árát. Úgy gondolta, hogy a gonosz varázslat meg fogja bénítani Izráelt.
Isten azonban szuverén úr, szuverén úr a szellemi erők és hatalmak világában is. Ez az Isten egyszer megáldotta Izráel népét. A kezdetek kezdetén azt mondta Ábrahámnak: "nagy néppé teszlek és megáldalak,... Megáldom a téged áldókat és megátkozom a téged gyalázókat". (IMózes 12, 2-3) Nincs olyan hatalom a világmindenségben, amely Isten áldását átokra tudná fordítani.
Így ejtette foglyul Isten Bálám nyelvét. Bálám azért nyitotta meg száját, hogy átkokat szórjon, amelyekért megfizették, de helyette áldó szavak hagyták el ajkát. A jelenet, a kérés háromszor ismétlődik meg, újra és újra azt várják tőle, hogy átkot mondjon, de ő háromszor mond áldást. És mindennek a betetőzéseképpen negyedszerre Bálám meglátja a távolban a hatalmas királyt, aki Jákóbból származik majd; a csillagot, ami másféle uralmat teremt ember és ember között. Bálám nyelve Isten igéjének a fogja. Ez a gondolat, ez a kifejezés már Luther Mártontól származik. Akkor használta, amikor megidéztek a wormsi nagygyűlés elé, azt követelve, hogy vonja vissza, amit felismert a Bibliából. Ő mondta akkor: "Itt állok! Másként nem tehetek." Tanúságtétele, beszéde Isten Igéjének volt a fogja. Nem ember, nem érdek, nem jutalom határozta meg őt, hanem Isten maga. Bálám és Luther Márton nem királyoknak mondtak ellen, nem akartak ők "nehéz emberek" lenni, hanem az eljövendő Isten országát képviselték.
A csillag képe a messzi jövőbe mutatott, de megvilágította az ő szemüket, csillogóvá tette az ő lelküket is. A csillagszem nem az önfejűség jele volt, hanem felhívás: mások is kövessék a csillagot, járjanak utána, kinél van a Békesség. Csak csillogó szemmel lehet elmondani: Ne csak a jelenről gondolkodjatok, hanem messzi tekintő szemmel nézzetek a jövőbe, higgyétek el, hogy nemcsak jelenetek, hanem jövőtök is van. A jövő pedig nem a mai hatalmasoké, hanem a Békesség Fejedelmévé. Luthernek és Kálvinnak, Dévay Biró Mátyásnak, és Méliusz Juhász Péternek is csillag gyúlt a szemében. Mi azért lehetünk ma reformátusok, és protestánsok, mert ők ellenálltak az idő megtévesztő szorításának. Amikor a csillagra néztek, a jövőbe néztek. Többet láttak, mint ami saját történelmük horizontja láttatni engedett. Nemcsak a kirekesztést, az elutasítást, a falakat látták, hanem azt is, aki másféle uralkodást hozott, szemük visszatükrözte a Békesség Fejedelmének csillagát.
Isten mai gyermekei! Akkor vagyunk jó úton, ha az a csillag világítja meg látásunk, és ennek fényében beszélünk. Így nem a jelent, a mai hatalmasságokat fogjuk képviselni, hanem az eljövendő Isten országát. Ma nekünk kell hanggá lennünk, azok felé, akiknek még nincs hangjuk, hiszen ezt tették elődeink is. Ámen. /Závodi Zsuzsanna/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése