(2001) Igehirdetés

(2001) Textus: Márk 10, 28-31.Ránk magyarokra sokszor ránk szokták akasztani azt a fogalmat, hogy pesszimisták vagyunk. Gyakran még az Isten országának világával kapcsolatban is. Lemondóan azt mondjuk, hogy ha valakin segítünk, ha önzetlennek bizonyulunk, ha nagylelkűen részt veszünk az adakozásban, az úgysem térül meg. Hajlamosak vagyunk arra, hogy keveset reméljünk, és a rosszabbat helyezzük kilátásba a lehetséges események közül. Ha szívünk önzetlen, nagylelkű indulatait vizsgálgatjuk, megijedünk, hogy vesztesek vagyunk, vagy vesztesek lehetünk. Ezért izgalmas Márk evangéliumának ez a néhány sora, mert belső vívódásainkra, a külső világ lenéző hangjaira cáfol rá. Senki nincs, aki elhagyta házát vagy testvérét az evangéliumért, ne kapna százannyit, a jövendő világban pedig örök életet.Ez a jézusi gondolat a gazdag ifjú történetének folytatása, de akár a gazdaságról szóló beszélgetés részének is tekinthető. A gazdag ifjú után Péter szólal fel a tanítványok nevében: ők – a Krisztust követő tanítványok – a gazdag ifjúval ellentétben, elhagyták mindenüket. Nem mindennapi dolog ez. Különösen akkor érezzük át tettük súlyát, ha a követés szót szó szerint értjük. Követni azt jelenti, hogy határozott lépéseket teszek, Jézus Krisztus személyéhez kötöm magam – mondja Bonhoeffer. Péter szavai – melyek felett hajlamosak vagyunk átsiklani –, nem csak a lelki értelmezést szólaltatják meg, hanem súlyos tettek vannak mögöttük.Lectio: 119. zsolt. 41-48. 1. A tanítványi lét egyik jellemzője, hogy fontos kötődéseket hagy maga mögött Jézusért. Egészen őszintén mondjuk ki, hogy nem könnyű feladat: elhagyni valamit, valakit, amit vagy akit szeretek. Nemcsak szeretteinkhez, de fontos tárgyaikhoz is ragaszkodunk. Emlékszem, mennyire fájt, amikor szüleim azt a kerékpárt ajándékozták tovább, amin megtanultam biciklizni – pedig már régen kinőttem. Vagy amikor, elvesztettem testvérem első ajándékát, amit nekem készített – hónapokig kerestem. Bizony erősek földi kötődéseink és a szívünk szakad meg, ha egyik pillanatról a másikra el kell szakadnunk tőlük.

Családi megrázkódtatásainkat mérlegelve azt látjuk, hogy nem könnyű Jézus követése. De könnyebb így, hogy ő mindenért kárpótol bennünket. Jézus szavai szerint már ebben a világban a százsorosát kapjuk annak, amit elhagyunk őérte. Új kötődéseket ad nekünk. Milyen jellegű kötődés ez? Mi az a kárpótlás, amit már ebben a világban ígér nekünk? Mi az, amiért érdemes elhagyni kedves szokásainkat, környezetünket, barátainkat? Mi az, amit, ha nem találunk meg, oly sokféle pótcselekvést végzünk életünk során? Ez a kárpótlás a közösség, a gyülekezet közössége. 2. A Jézust követők közösségé formálódnak, nem magányos emberek. A rokoni kapcsolatok, a vagyontárgyak, az ajándékok mind-mind arra utalnak, hogy egy közösség hogyan működik. Szeretetben megosztják dolgaikat. Az első gyülekezet tudjuk, hogy mindenét megosztotta. Ez ma is lehetséges. Meghökkentő módon kerülnek a szükséges dolgok, pénzek és emberek helyükre a szükséges időben. Mi az, ha nem csoda, hogy ez a templom megépülhetett és közösségre hívja a különböző korosztályokat? Amikor a család, a baráti körök, a városi kapcsolattartás, a közösségi életformák válságba kerülnek; Krisztus közösségében Isten fogja össze a figyelő szemeket, a szorgos kezeket. Tőle tanulhatjuk meg a kitartás, a hűség, az elhordozó szeretet igazi távlatait. Nincs erre máshol lehetőség csak a Krisztus-követők közösségében. Ez azonban nemcsak lehetőség, hanem feladat is. Mennyire érezzük egymás testvéreinek egymást? Mennyire bízunk meg a másikban? Mintául szolgálhat-e családi kapcsolataink ápolására nézve az a gondoskodás, amit a gyülekezetben, Krisztusban tanultunk? Sok még a fogyatkozásunk. Mi keresztyének üresítettük ki a keresztyén testvér kifejezését. Nem kegyességi formát, régies vallásos kifejezést kellene alatta értenünk. Erőforrásul kaptuk a másik embert a bibliaórán, az imaközösségben, a cserkész kiránduláson, a keresztyén családok beszélésén, a templompadban mellettünk. Közösségi életünk erőforrása, támasza az, hogy nem egy-két testvérünk, hanem 100 annyi és még több van az Úrban. Skóciai tanulmányaim idején baráti közösségünkhöz tartozott egy kenyai lelkész is. Ez a fekete fiatalember mindig úgy szólított meg, hogy kedves húgom. Ő fekete volt, én meg fehér, de én a húga, ő meg a bátyám volt. Azt hiszem ott csalt ki először boldog örömet belőlem a felfedezés, hogy egy testvér helyett 100-at kaptam Istentől. Olyan jól még egyetlen hívőtől sem esett a megszólítás: testvérem. 3. Azt a felfedezést adja nekünk Jézus: nem lehettek vesztesek, ha engem követtek. Jézus új minőségű kapcsolatokról beszél követőinek. Ezekben a kapcsolatokban új boldogságot ismerhet meg az őt követő: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni”. Végre el kellene hinni, hogy a keresztyén közösségben erő van. De csak akkor hihetünk a közösségben, ha követjük Jézust. Ez a kettő összetartozik.

Mi sokszor fájdalmasnak érezzük, feltételezzük azt a cserét, amit Jézus kínál. Pedig Jézus nem a családot értékeli le, hanem a gyülekezet közösségét értékeli fel. Képzeljük el a legboldogabb, legharmonikusabb családi kapcsolatot. Jézus erre azt mondja, hogy ennél a legjobbnál is jobb az, amit én ígérek. Minden képzeletet felülmúló közösség, gondoskodás, erősebb kapcsolat. Jézussal megtapasztalhatjuk a szeretetkapcsolat teljességét, de átadni csak közösségben tudjuk. Erre való a gyülekezet. Adja Isten, hogy ez az elhatározás formáljon bennünket közösségé. Ámen /Závodi Zsuzsanna/