Lectio: Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki elárul téged?” Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?” /Jn. 21,20-21/:
Egy különös szimbólum jelenik meg előttünk János evangéliumában: az Atya kebele, és Jézus ölelése.
Fontos találkozásokkor, nagy katarzisok után, hosszú utazások végén – megöleljük egymást, ezzel is jelezve, hogy megérkeztem. Itt vagyok. Át adom magam a másiknak. Arra gondoltam, hogy egy új tanévbe sem könnyű megérkezni - sem családilag, sem tanárként, sem lelkészként. Nem elég a kisujjunkat megmutatni; ez a fajta jelenlét komoly érzelmi és fizikai megmozdulás, odafordulás.
→ János evangéliumának a kezdetét és a legvégét ez a kép határozza meg: Isten ölelő keze a legfontosabb. Ez a keret – az elindulás és a megérkezés legfontosabb motívuma, átölelve vagyunk, van hová megérkezni, a kiszolgáltatott helyzetekben VAN aki megtart. A Logosz, a Fiú az Atya kebeléből indul, az evangélium végén pedig a szeretett tanítvány van Jézus kebelén. Ebben a keretben jól látszik, hogy Jézus az összekötő az Atya és minden ember között. Az Atya kebelén volt Jézus, végül János, - aki minden tanítvány őstípusa – ott pihen Jézus kebelén. új utak krisztusban
→ János az a tanítvány, aki mindig is ott volt Jézus kebelén, aki nem kifelé figyelt, aki nem morfondírozott, aki nem sietett, aki nem menekült el, és nem ragadott kardot.
Jogos a kérdés, hogy „Hát vele mi lesz?”. Amikor új helyzet elé kerülünk, amikor támadások érnek, amikor éjszakázni kell, jogos a kérdés „hát velünk mi lesz?”. Meddig fogjuk bírni?
Számomra ez a kép a szent térről, az isteni oltalomról, elbújásról, megbékélésről, az Istennel való csendes párbeszédről, az énünkkel való valódi találkozásról (ahogy Isten lát) szól. János az a tanítvány, akikké mind válni szeretnénk. Az ő kiindulópontja, kerettörténete nem feltűnő, vagy teátrális. Éppen a kiindulópont lehel életet minden elindulásába, ez az ami biztos úton vezeti, megtartja a törékeny embert. Jézus kebeléről, a szent menedékből el lehet indulni harcokat vívni, látomásokat látni, a ránk bízottakat tovább adni, családról gondoskodni, gyógyulni, és gyógyítani.
Szükségünk az ilyen elbújásokra, ahol megbékélhetünk önmagunkkal is, a másikkal is. Enélkül nincs megbánás, nincs remény, nincs hivatás gyakorlás, lelki növekedés.
→ Mit jelent az itt ülőknek a kép: az Atya tenyere vagy Jézus keble? Vannak-e védett időink?
Védelem alatt állni – különleges lelki ajándék, sokkal több minden evilági patrónusnál, testőri szolgálatnál; bármilyen maszknál, védőruhánál. Saját palástom… Erről beszél Ézsaiás/ Izaiás amikor a tűzön és vízen való átkelést emlegeti. Babits vallomásában így hangzik: Az Úristen őriz engem, mert az ő zászlóját zengem. Ő az Áldás, Ő a Béke nem a harcok istensége.
Tudunk-e kommunikálni az Atya tenyerével, Jézus kebelével? Főleg akkor, amikor a férfi-kebel rossz értelmű is lehet egy másik férfi számára. János nem érti félre a képet, hanem bizalmat, védettséget él át. Erről beszél R. Rohr a Férfi útjában. Egy-egy szimbólum lényege, hogy arról is felfed valamit, aki azonosul vele. Nem véletlen jelöli ugyanaz a görög szó a hitvallást, mint a jelképet. (sumbibazo= meggyőzően szól, hitvallást tesz).
Sok minden szolgálhatja a védettséget, az elbújást.
JÁTÉKRA HÍVÁS: Két-két fogalmat fogok mondani az elbújásról. Az egyiket tessék kiválasztani, ami közelebb áll hozzátok…
ERDŐ – MEZŐ
KAGYLÓ VAGY ÉKSZERDOBOZ
BARLANG – BÁRKA
NYUGÁGY - HINTASZÉK
LOMB KUCKÓ VAGY SÁTOR
NAPNYUGTA – PIRKADAT
AZ ATYA TENYERE VAGY JÉZUS KEBELE
PALÁST VAGY SUBA
JELMEZ – ÁLARC
SIMOGATÁS – ÖLELÉS
Az ilyen elbújások, szent találkozások a bennünk lévő görcsöket oldják, új utak felé indítanak, titkokat nyitnak meg, és felfedik, hogy a titoknak én magam is része vagyok. Jó ezeket a pillanatokat magunkban hordozni. Ámen /Závodi Zsuzsanna/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése