A veszprémi református gyülekezet új temploma előtt új kert épült és a templom belső falára gazdag szimbolikájú mozaik került, amelynek átadására 2009. július 26-án hálaadási istentisztelet keretében került sor.
Két héten keresztül a gyülekezet lelki életéhez, kétkezi munkájához, keresztyén közösségéhez csatlakozott a Világ Misszió Tanácsa (Council for World Mission), amely szervezet 31 fiatalt delegált különböző protestáns egyházakból, hogy egy magyar gyülekezet életébe tevékenyen jelen legyenek. Két héten keresztül folyt a munka és a júliusi melegben a semmiből építettünk meg a soknemzetiségű csoporttal közösen egy virágzó kertet. A nemzetközi csoport tagjai Szamoáról, Malaviból, Indiából, Szingapúrról, Angliából, Wales-ből, Skóciából és Hollandiából érkeztek hozzánk.
A templom körüli munka része volt például a rönkhántolás, szintezés, csempe ragasztása a mozaiktáblára, festés, cserjék és évelők ültetése.
Az egész gyülekezet hitét, szolgálatkészségét, és összetartozását erősítette ez a munka, hiszen a gyülekezet tagjai közül sokan - a tűző napon is, éjszakába nyúlva is - áldozatosan sokat tettek az új templombelsőért, és a kertért. Istennek adunk hálát a munkához kapott erőért, a rendkívüli találkozásokért, amit ez idő alatt megtapasztaltunk.
A július 26-i hálaadási istentisztelet keretében adtuk át a Kálvin-kertet, melyen igét hirdetett: Stephen Haward, a Világ Misszió angol lelkésze.

A kertátadási ünnepet megnyitotta: Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője.
Köszöntőt mondott Debreczenyi János, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere.
Stephen Howard, az igehirdető arról szólt, hogy a szónak nagy ereje van a reformáció egyházaiban, de valójában az Isten országát építettük a közös munkálkodásban, a kertépítésben, játszóházban. A szavakon túl is létezik, fontos a misszió.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése